Tánc, ruhák, Krisztián... van ennél jobb? :D

2010. máj. 2. 17:41 - írta AnonimGirll

Megláttam Szilvit egy padon ülve. Épp most fordult felém. Felállt, és szaladni kezdett felém. Szó szerint a nyakamba ugrott.

- Szia! - köszöntem, mikor abbahagyta ölelésem.

- Szia! - köszönt.

- Miért rángattál ide kilenc órakor? - kérdeztem.

- Találkozni akartam veled! - mondta nagy bociszemekkel nézve rám.

Sóhajtottam.

- Ja, és igen megbeszélni veled valamit! - mondta.

- Igen, és mit? - kérdeztem.

- Lányok! - nézett hátra.

A lányok előrejöttek. Eddig nem is láttam őket, elbújtak?

- Na rajta! - mondtam. - Mit akartál mondani?

- Tánccsapatot indítunk! - ugrált örömében Cinti.

- Tessék? - néztem óriási nagy szemekkel, közben az állam is leesett.

- Igen, és arra gondoltunk, hogy te is benne lehetnél! - mondta Szilvi.

- Hát... oké! - mondtam.

- Szuper! - mondta mosolyogva Abi.

Mindegyik lány itt volt. Itt volt Niki, Abi, Ági, Cinti, Anita, Eri, Anna, Laura, Csenge, Kitti és Szilvi.

- Szuper, és mikor kezdünk táncolni? - kérdeztem nevetve.

Szilvi a kezembe nyomott egy táskát. Én kíváncsian nyitottam ki. Egy melegítő volt benne. Tök új.

- Nem kellett volna! - mondtam. - Haza megyek, és hozok magammal!

Már fordultam volna meg, de Szilvi megfogta a kezem.

- Ezt fogod felvenni! Ha nem, akkor megsértődök! - mondta.

Elnevettem magam.

- Oké! És hol táncolunk? - kérdeztem.

- Meg van oldva. A BadBoyz-os fiúkkal megbeszéltük, hogy addig táncolhatunk ott ahol ők, míg nem találunk másikat. - mondta Niki.

Szilvibe karoltam.

- Akkor hajrá! - mondtam mosolyogva.

Másik oldalról Csenge karolt belém. Egy hosszú sorban mentünk. Mi voltunk az úttorlasz. :D Tizenketten álltunk egymás mellett egy sorban. Végig röhögtük az utat. Végül kikötöttünk egy táncterem előtt.

Bementünk az öltözőbe, és átöltöztünk. Aztán bementünk a terembe, ahol egy nagy meglepetés várt. Ott álltak a Badboy-os srácok, és Krisztián is. Elnevettem magam.

- Na nee! - mondtam nevetve, és Szilvire néztem.

- Dee! - mondta ő is nevetve.

Odaszaladtam Krisztiánhoz, és a nyakába ugrottam.

- Szia! - köszöntem neki. - Hiányoztál!

- Te is nekem! - mondta nevetve.

- Látom, már jól haladtok! - mondtam, és összekócoltam vizes haját.

- Ti meg még sehol se tartotok! - mondta nevetve.

- Te láttad, hogy az előbb jöttünk be? - kérdeztem.

- Én csak téged néztelek! - mondta mosolyogva.

- Jól van, srácok, elég a nyáladzásból! - mondta Düki, és odajött hozzánk.

Elengedtem Krisztiánt. Magamhoz öleltem Dükit.

- Ó, ezt miért is kapom? - kérdezte Düki.

- Csak köszönni akartam! - mondtam.

- Ja... - mondta, és ő is magához ölelt.

Megöleltem a többi fiút is.

- Hééé, most ki barátnője? - kérdezte Krisztián.

Odamentem hozzá. Átöleltem. A homlokomat az övéének támasztottam.

- A barátnőd vagyok? - kérdeztem. - Szeretnéd?

- Igen, szeretném! - mondta mosolyogva.

Óvatosan megcsókolt.

- Na jó, kezdjünk neki! - mondta Düki.

Krisztián még mindig nem engedett el. Düki rángatni kezdte a kezét.

- Ezt megjegyeztem! - mondta Krisztián és elengedett.

Odamentem a lányokhoz, és leültem hozzájuk. Ők kihúzódtak oldalra. Szélesen mosolyogva néztem Krisztiánékat. Elindult a zene. Ezt a számot nem ismertem.

Szilvi a fülemhez hajolt.

- Milyen megcsókolni őt? - kérdezte mosolyogva.

- Még leírni sem tudom! - suttogtam.

- Az jó? - kérdezte.

Nevetve a karjába ütöttem.

- Auu... ez mért kaptam? - kérdezte.

Nem figyeltem rá. Újra a fiúk felé fordultam. Krisztián rám pillantott. Elmosolyodtam. Még táncoltak kb. fél órát, közben ment a vita és a viccek. Utána pihenőt tartottak.

- Csak öt perc szünet. Sokat nem tudtok csinálni! - mondta mosolyogva Düki. Krisztián karon vágta, és odajött hozzám. - Miért? Nincs igazam? - kérdezte.

- Kuss, Düki! - mondta Krisztián, és leült mellém.

Én nekidőltem. Megfogta a kezem. Elmosolyodtam. Kicsit közelebb húzódtam hozzá. Feltérdeltem. Odamentem elé, szembe vele. Leültem az ölébe, és annyira közel húzódtam hozzá, hogy gyengéden át tudjam ölelni. Átöleltem, és ő is engem.

- Ehhez kéne a tizennyolcas karika! - mondta Düki a hátunk mögül.

Odafordítottam a fejem, és lassan rájöttem, hogy rólunk beszél.

- Tényleg, te vagy már tizennyolc? - kérdezte.

- Tizenhat vagyok, Düki! - mondtam mosolyogva.

Nevetni kezdtünk.

Krisztián lassan lecsúsztatta kezét hátamon, a farzsebemig. Óvatosan zsebembe csúsztatta kezét. Felnevettem. Krisztián felé fordultam. Még közelebb húztam. Testünk teljesen egymáshoz simult. Erősen szorítottam magamhoz. Hevesen megcsókoltam.

- Na most hagyjátok abba! - mondta Düki.

A csóknak véget vetettem, de még mindig öleltem. Lassan elengedtem Krisztiánt, bár nehéz volt... :D Elhúzódtam tőle, és felálltam.

- Ezt majd máshol folytatjátok, oké? - kérdezte Düki.

- Jaj, fejezd már be! - mondtam mosolyogva, és felemeltem a kezem.

Odamentem a lányokhoz. Nevetgélve sugdolóztak.

- Mi az? - kérdeztem. Erre nevetni kezdtek.

- Semmi! - mondta Cinti.

- Aha. - válaszoltam, és közelebb mentem.

- Te tudtad, hogy Cintinek bejön Düki? - kérdezte halkan, nevetve Szilvi.

Már fordultam volna Düki felé, de Cinti megfogta a karom, és visszahúzott.

- Düki! - szóltam. Cinti gyorsan számra tapasztotta a kezét.

- Csak azt akarta mondani, hogy ki van kötődve a cipőfűződ! - mondta Cinti.

Én hevesen ráztam a fejem. Düki rólunk lenézett a cipőjére. Tényleg ki volt kötődve a cipőfűzője.

- Ja, köszi! - mondta, és leguggolt, hogy bekösse.

Végre kiszabadultam. Rájöttem, hogy pár másodpercem van.

- Fogjátok le! - mondtam a lányoknak, és gyengéden odalöktem hozzájuk. - Düki! - szaladtam Düki felé.

Lehajoltam a füléhez.

- Cinti, teljesen beléd van esve! - suttogtam nevetve. - Ő az ott, akit épp lefognak! - Rámutattam barátnőmre, aki kétségbeesetten próbált szabadulni barátnőim karjai közül.

Kiszabadult.

- Segítség! - mondtam ijedten. Düki háta mögé húzódtam, pont az utolsó pillanatban, így Cinti Düki karjaiban landolt.

- Helló! - mondta mosolyogva Düki.

- Helló! - mondta elpirulva Cinti.

Odaszökdeltem Krisztiánhoz, és felhúztam a földről. Átölelt. Elnevettem magam.

- Tényleg, és mi mikor táncolunk? - kérdeztem, és a fejemet Krisztián vállára fektettem.

- Ennyire szeretnél táncolni? Hát táncolj! - mondta mosolyogva.

- Csak így? - kérdeztem.

- Tök jól táncol! - mondta Szilvi.

Elpirultam.

- Csak ha valami koreográfiára kell... - mondtam.

- Ez nem igaz! - mondta Szilvi.

- Ha ennyit hazudsz, hogy higgyek el bármit? - kérdezte Krisztián, és felemelte az arcom.

- Elég ha csak a nagyobb dolgokat hiszed el nekem! - mondtam, és mélyen a szemébe néztem. Láttam tükörképem kék szemeiben.

- Hogy higgyem el neked, hogy szeretsz? - kérdezte.

- Nem tudom! - válaszoltam. - Hallgass a megérzéseidre! - Tekintetem üres volt, csak meredtem a kék szemekbe.

- Lehet hogy csalnak ezek a megérzések! - mondta, és nyakamhoz hajolt. Levegővételem gyorsult, már majdnem kapkodtam a levegőt. Ajkát egy pillanatig, egy hosszú pillanatig, hozzáérintette nyakamhoz.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem.

- Abban hogy csalnak-e a megérzéseim? - kérdezte morogva. - Nem tudom, de van egy módszer, amivel ki tudom deríteni. - mondta.

- Igen? És mi az a módszer? - kérdeztem remegő hanggal.

- Nyugi, nem kell félned! - suttogta a fülembe.

Még mindig remegtek ajkaim. Odahajolt ajkaimhoz, és nagyon lassan megcsókolt. Egyre szorosabban ölelt magához. Lábam remegett, gyomrom összeugrott, szívem hangosan, erősen vert. Éreztem szívverését. Vagy az az enyém volt? Mikor elhajolt mosolygott.

- Na, hazudok? - kérdeztem, de a végén elcsuklott a hangom. Idegességemben harapdálni kezdtem az ajkam.

- Nem tudom... Azt hiszem nem... Szeretsz? - tette fel a kérdés.

Lassan füléhez hajoltam, és óvatosan suttogtam.

- Nem jöttél még rá? - kérdeztem csendesen.

- Bizonyítsd be! - suttogta ő is fülembe.

Annyira szorítottam magamhoz, amennyire tudtam, és felemeltem a fejem, hogy megtudjam csókolni. Pár méterre voltunk a faltól. Lassan tolni kezdtem a fal felé. Mikor elértük a falat, Krisztián végigsimította kezével a combom. Hevesen csókoltam, nem akartam megállni.

Végül sikerült egy kicsit megnyugodnom, leállnom. De Krisztián még csókolt. Ő is abbahagyta. Megsimogattam a haját.

- Bizonyítsak még? - kérdeztem.

- Nem kell! - mondta mosolyogva.

Leült, és közben engem is húzott magával. Az ölébe ültem, és körülnéztem. Mindenki ránk meredt, kíváncsian figyeltek.

- Nincs jobb dolgotok? - kérdeztem. Mind a huszonegy ember elkapta tekintetét.

De gáz... Ezt mindegyik srác végignézte. A lányokkal nincs gond, ők gyorsan felejtenek! :D Na de akkor is.... Visszanéztem Krisztiánra. Ő csak mosolyogva nézte arcom.

Felnevettem.

"Nekem nem kell semmilyen ajándék! Elég ajándék vagy te nekem!"

2010. máj. 1. 14:26 - írta AnonimGirll

- Leila, Lily, Lara, Krisztián, Justin! - kiáltott anyukám felfelé jőve a lépcsőn. - Gyertek enni!

Gyorsan elhúzódtam Krisztiántól, és anyu elé mentem.

- Jó reggelt! - mondtam, és átöleltem.

- Jó reggelt! Jól aludtatok? - kérdezte mosolyogva.

- Aha. - válaszoltam, és eszembe jutott a tegnap este. Hogy mit mondtam, Krisztián mit mondott. Hátrapillantottam, épp jött felénk Krisztián.

Megfogta a kezem, ezt persze mind észrevétlenül, mivel anyu még nem tudja, hogy együtt vagyunk. Még nem is szeretném elújságolni, hisz ez még nagyon új, és még nem is vagyok biztos benne, hogy meddig leszünk együtt. Anyu azt sem tudta, hogy Krisztián az ágyamba aludt, mint ahogy a többiek sem.

- Ébresszétek fel a többieket, aztán gyertek enni! - mondta mosolyogva. Elindult a lépcső felé.

- Anyu! - szólaltam meg.

- Igen? - kérdezte, és megállt.

- Szeretlek! - mondtam.

- Én is, kicsim! - mondta mosolyogva, és újra elindult lefelé, a konyha irányába.

Amint eltűnt, Krisztián magához húzott.

- Menjünk, ébresszük fel a többieket! - mondtam nagy mosollyal az arcomon.

- Oké! - mondta, és egy puszit adott a számra. Lábaim megremegtek.

- Már megint remeg a lábam!

- Nyugi, majd megszokod! - mondta mosolyogva.

Megfogta a kezem, és húzni kezdett vissza a szobámba. Odahajoltam a békésen alvó húgom füléhez.

- Jó reggelt! - mondtam. Lefordult az ágyról ijedtében. - Jó, mehetünk Lara-t ébreszteni! - mondtam Krisztiánnak.

Átmentünk Lara szobájába. A kis szoba egyik sarkában egy egyszemélyes ágy helyezkedett el. Odamentem Lara-hoz, és kitakartam. Ő visszahúzta magára a takarót. Újra lehúztamróla, de most el is vettem a takarót.

- Add már vissza! - mondta kómásan.

- Menj le, mindjárt reggelizünk! - mondtam, és Krisztián kezébe nyomtam a takarót. Megfogtam kishúgom kezét, és felültettem.

Ő nagy nehezen feltápászkodott, de még mindig dülöngélt.

- Mit ittál...? - kérdeztem nevetve.

A tenyerével rácsapott a lábamra. Felnevettem. Elvettem Krisztiántól a takarót, és Lara ágyára dobtam. Megfogtam Krisztián kezét, és húztam magam után. Kimentünk a folyosóra, és bátyám szobája felé mentem.

Bekopogtam.

- Kelj fel! - mondtam.

- Mer'? - kérdezte álmosan.

- Reggeli! - adtam az egyszerű választ.

Gyorsan kinyílt az ajtó, és bátyám már szaladt is a konyhába. Felnevettem. Krisztián furcsán nézett maga elé. Tenyereimet arcára simítottam, és lehúztam, hogy az enyémmel egy vonalban legyen. Gyorsan megcsókoltam, utána én is szaladtam Justin után.

- Siess, mielőtt Justin mindent megesz! - mondtam gyorsan.

Mikor leértem, láttam még bátyámat, hogy siet, hogy megegye előlünk a kaját. Leültem a helyemre. Mellettem szokott ülni Lara és Lily. Mi vagyunk a három L betűs. :D A lábamat feltettem Lara székére.

- Hé! - szólt Lara, mikor leért, és meglátta, hogy lábam ott pihen a székén.

Lily leült mellém. Krisztián leért, és gyorsan betalált a konyhába.

- Gyere, ülj le! - szóltam oda neki.

Odajött hozzám, én levettem a lábam a székről, és odaengedtem Krisztiánt.

- Ott én ülök! - hisztizett Lara.

- Most nem! - mondtam. - Ülj anyu mellé!

- Nekem nem muszáj itt ülnöm! - mondta Krisztián.

- De muszáj! - mondtam. - Itt ülsz, és kész! Ne is foglalkozz Lara-val! Most kicsit hisztizik. - rántottam meg a vállam.

Anyu elénk rakta a reggelinket. Én lassan nekikezdtem volna, de anyu megállította a kezem, mikor a villáért nyúltam.

- Megvárjuk aput! - mondta.

- Ja, tényleg, bocsi! Nem tudom mi van velem! - mondtam nevetve. - Csak most felejtettem el.

Apu letrappolt az emeletről.

- Jó reggelt! - mondtuk kórusban.

- Jó reggelt nektek is! - köszöntött apu nagy mosollyal. Leült a helyére. - Jó étvágyat! - mondta, s nekikezdett nagyadag rántottájának.

- Jó étvágyat! - mondtam én is, utána sorban mindenki jó étvágyat kívánt a többieknek.

Apu és Krisztián elbeszélgettek. Nem figyeltem oda, hanem az asztal alatt megfogtam Krisztián kezét. Összefontam ujjainkat. Rám pillantott. Miközben beszélgettek, egyre többször nézett felém.

Másik kezemmel az asztalra könyököltem, és az arcomat támasztottam. Néztem gyönyörű vonásait. Haja - mint mindig -, most is tökéletesen lett beállítva. Mosolya megbabonázott. Igaz, épp nem rám mosolygott. Mindenét imádtam. Még a hibáit is.

- Na és mit fogtok csinálni ma? - kérdezte apu.

- Én szerintem elmegyek vásárolni a lányokkal. Vagy csak járkálunk a városban. - mondtam, és megrántottam a vállam.

Apu kíváncsian Krisztiánra nézett.

- Nekem táncpróbám lesz, aztán két fellépés az ország két különböző pontjában. - mondta, és elhúzta a száját. Ösztönösen én is utánoztam e mozdulatot.

- Énekórám lesz! - mondta Lily.

- Nekem meg balett órám. - mondta Lara.

- Gitárleckéket adok! - mondta Justin.

- Főzök, mosok, takarítok! - mondta anyu nevetve. Legalább öt évet letagadhatott volna. Harminckilenc éves, és mégis néz ki harmincnégynek, vagy kevesebbnek.

Elengedtem Krisztián kezét, és felálltam.

- Köszönöm, nagyon finom volt! - mondtam, de mielőtt otthagytam volna az asztalt, felvettem a tányérom, és beleraktam a mosogatóba.

Felmentem a szobába, és átöltöztem. Felvettem az I (L) SP-s pólóm. A fehéret, mert az jobban állt. Mellé egy sötétebb farmert.

Lementem, megkerestem a családomat. A nappaliban ültek mindannyian. Krisztián azonnal felém fordult.

- Jól áll! - mondta mosolyogva.

Mindenki rám kapta tekintetét. Utána mindenki visszafordult, kivéve Krisztiánt. Ő felállt, és odajött hozzám.

- Hamarosan megyek! - mondta.

- Ne már! - mondtam,és elhúztam a szám.

- Mosolyogj! Úgy szebb vagy! - mondta széles vigyorral az arcán. Hozzáért ujjaival a csuklómhoz. Erre elmosolyodtam. - Így már jobb!

- És mikor jössz vissza? - kérdeztem.

- Hát, nem tudom... Nyakunkon a Comet, és most arra készülünk. Három hetünk van, és még mindig van mit javítani... - mondta, s most ő húzta el száját. Felemeltem a kezem, s mosolyra húztam száját. Elhúztam a kezem, most már mosolygott.

- De ne feledkezz meg a szülinapomról se! - mondtam nevetve. - Már csak három nap! - Június 30. - án születtem. Szóval ma 27. - e van...

- Jaj, tényleg! - kapott a fejéhez. - Jó... még van időm ajándékot venni! - gondolkozott hangosan, lehajtott fejjel.

Óvatosan felemeltem a fejét.

- Nekem nem kell semmilyen ajándék! Elég ajándék vagy te nekem! - suttogtam halkan.

- Jó jó... - szólalt meg. - Szerintem én megyek! - mondta kicsit hangosabban.

- Szia! - köszönt Lily.

- Szia! - köszönt anyu is.

- Szia! - köszönt Lara, Justin és apa kórusban.

- Kikísérem! - mondtam.

Odamentünk az ajtó elé.

- Vigyázz magadra! - mondtam, és megfogtam a kezét. Odahajoltam hozzá, ő megcsókolt.

- Te is! - mondta. - Szia! - Kinyitotta az ajtót.

- Szia! - köszöntem.

Krisztián gyorsan kiment, és elsietett. Én az ajtóban ácsorogtam. Nekidőltem az ajtónak. Jó idő volt, beengedtem a kellemes virág illatot, ami keveredett a frissen nyírt fű csodás illatával. Imádtam ezt az illatot. Ezt a keveréket.

Végül bementem. Leültem anyuékhoz a kanapéra. Eszembe jutott, hogy anyuéktól már megkaptam a szülinapi ajándékom. Igen, a BlackBerry-t, amiért megszenvedtem. Óriási szemeket kellett meresztenem kb. egy hétig. :D Azt mondtam nekik, hogy vegyék ezt meg nekem a szülinapomra. És belementek. Így hát nem is számíthatok tőlük ajándékra.

Nekem egyébként már nincs szükségem semmilyen ajándékra. Vagyis van, de azt tuti nem kapom meg. Amióta itt lakok, egy kiscicát szeretnék. Vani (a macskánk) nem csíp engem. Ezért szeretnék saját macskát. Ez az alkalom tök jó lenne ahhoz, hogy kapjak egy kiscicát.

Egyet köhintettem.

- Anyu, ha szeretnétek mégis adni valamit, akkor egy kiscicát szeretnék! - mondtam mosolyogva.

- Jó majd meglátjuk! - mondta anyu, és megsimogatta a homlokom.

 

>Három nap múlva<

 

Tök uncsi nap elé nézek. Eddig is eléggé azok voltak. Tegnap találkoztam Krisztiánnal, előtte nem. :S Azt mondta, ma is sok dolga lesz. Én meg addig a lányokkal megyek valahova. Azt hiszem, majd a városban járkálunk majd.

Megcsörrent a telefonom. Felvettem.

- Igen? - kérdeztem. Nem néztem ki hívott.

- Én vagyok az, Szilvi! - szólt bele az én legeslegeslegjobb barátnőm.

- Szijaaa! - köszöntem neki.

- Ma egész napos programunk lesz! - mondta izgatottan. - Mindenfelé megyünk. Egyébként tudod milyen nap van? - kérdezte.

- Nem... Kedd? - kérdeztem.

- Oké. Találkozunk öt perc múlva a parkban. - mondta.

- A szokásos helyen? - kérdeztem.

- Aha. Na szia! És siess! - mondta.

- Szia!

Letette. Felálltam az ágyról, és felkaptam a táskámat. Lerohantam a lépcsőn, adtam egy puszit anyunak, és a park felé száguldottam.

Együtt...örökre

2010. ápr. 26. 17:10 - írta AnonimGirll

- Ne menjetek még! - próbáltam itt tartani őket.

- Nem, megyünk. Egyébként is van dolgunk! - mondta Ági.

Ja, dolguk. Az a "dolog" nem véletlen az, hogy kettesben hagynak Krisztiánnal?

- Sziasztok! - köszöntem utánuk.

Felálltam. Ő is küszködött egy sort egy párnával, de utána felállt. Átölelte a csípőm, és halkan énekelni kezdett.

- Várok még mindig, már évek teltek el. Ugyanúgy bízom benned, hogy te sosem, felejtesz el. - énekelte.

- Kihalt a remény, és csalódtam már mindenkiben. - énekeltük ketten.

- Egy utolsó levél. Nekem te vagy minden, kicsi szívem. - ezt már egyedül énekelte. Aztán váltott. - Mindent máshogy látsz, mindig máshol jársz, mint én. Az utunk eltűnt rég, az összes emlék szép, a miénk.

Egy könnycsepp kicsordult a szememből. Imádtam ezt a számot.

Letörölte a könnycseppet.

- Nem akarok és nem tudok szeretni mást. - idézett.

Megsimogattam az arcát.

- Most már nagyon bújnék, valamit súgnék, neked. - énekeltem. - Van ami meg van benned,ami el nem enged, csak veled.

- Súgd a fülembe halkan, hogy ne fájjon, várnám, hogy elálljon az eső, érzem a cseppeket, az utolsó egyben az első, te voltál az utolsó, egyben az első. - énekelte.

- Nem voltam USA-be de rám mondják hogy British. De te lettél a kishal és én pedig a big fish. Kitanultam a rapszakmát én vagyok Éder mester, ahhoz hogy velem basszál baba hidd el éber test kell. Nem keresem az igazit mert megtalált egy hamis, itt minden tini emós és minden MC hamis. - énekeltem nevetve.

- Mesélek én sztorikat, az ászról meg az aduról nem beszélek mellé többet nem rapelek a kamuról. - énekelte tovább mosolyogva.

- Ez egy mese, üzenem a szaroknak hogy keserű a leve. Nem kell a fele, mert megvan az egész. Ez egy mese, ahol én vagyok a jó a rossz, te meg csak hallgasd és szórakozz! - énekeltük kórusban.

- Most legyek komoly vagy kemény, vagy olyan szerelmes hős. Vagy depressziós kamasz? Én jobban húzlak le mint bárki úgyhogy légyszi rám szavazz. Az élet nem egy játék mert nincsen hozzá leírás. Az élet nem kp-ban fizet hanem években, elmúltam 18 de egész más a sztori mint amit mutatnak a tényekben. Nem vagyok éretlen, csak olyan baba az arcom, hogy merek kötözködni mer úgysem csap senki arcon. Esküszöm elalszom itt már mindenki iwiwes, bejelöllek Krisztián mer láttalak a buszon. Egyre több a tini fless, nem vagyok nagyképű de én a világot átúszom. Egyszer én egyszer a Day, nem tudom követni már ki a szar. Magyarországon vagyunk itt felvágja az erét minden fiatal. Megy a beef már össze vissza, trend lett a káromkodás. Álmodtam egy világot bazdmeg ez az álom csodás. Nagy rajtam a nyomás az élet olyannak tesz ki, hogyha nem vagyok pesti, akkor megkérdezik hogy ez ki. Mesélek én sztorikat, thrillert meg krimit, tudok vicceset meg komolyat,
mesélek olyat, hogy beszarik az ország, hogy a kölyök minket szopat... - mondta. Teljesen olyan volt, mintha a lemezen hallgatnám.

Felnevettem. Magához húzott, és gyengéden megcsókolt. Lábaim megremegtek.

- Ne csináld ezt! - kértem.

- Miért ne? - kérdezte.

Újra megcsókolt. Már alig tartottam magam.

- Mindjárt elesek. A lábaim nem sokáig tartanak! - mondtam. Felnevetett.

Rám mosolygott. Uhh...

- Vigyázz, félek hogy a szívem túlhajtja magát! - mondtam nevetve.

- Most már semmit sem csinálhatok? - kérdezte.

- Megölelhetsz! - mondtam mosolyogva.

- Emlékszel, arra, hogy hogy találkoztunk? A mozi után tényleg szaladtál előlem? - kérdezte mosolyogva.

- Igen. - vallottam be.

- És miért? - kérdezte.

- Te ezt úgysem értenéd! - mondtam.

- Fogadjunk, hogy megértem! Kérlek! - suttogta.

- Olyan sokat csalódtam már... - mondtam.

Lily bedugta a fejét a nyitott ajtón.

- Nem igaz, félt, hogy beléd szeret! - mondta. Felemeltem egy párnát, és jól arcon vágtam.

- De te ilyen hülyeségektől félsz? - kérdezte. Még mindig húgom után néztem, de már ő elszaladt. Az állam alá nyúlt, és maga felé fordította a fejem.

- Hát... - szólaltam meg halkan, és lehunytam a szemem.

Halkan felnevetett.

- Ez nem nevetséges! - mondtam, és felnéztem a szemébe.

- Dehogynem! - mondta gyengéden mosolyogva. - Olyan kis buta vagy!

Mosolyogva dőltem a vállára. Megsimogatta a hátam. Felnevettem.

- Ideje aludni, üzeni anyu! - mondta Lara a háttérben.

Odakaptuk a fejünket. Húgom mosolyogva hátrált, aztán el is tűnt.

- Hát, én megyek fürödni! - mondtam, és elengedtem Krisztiánt. - Addig... csinálj valamit! - mondtam mosolyogva.

Bementem a fürdőszobába. Letusoltam. Mikor végeztem, még vizesen, törölközőbe csavarva másztam ki a fürdőből.

- Gyere, megmutatom mi hol van. - mondtam, és megfogtam a kezét. Magamután húztam. Bevezettem a fürdőbe.

Mindent megmutattam, utána bementem a szobába, és megtörölköztem. Visszavettem a pizsamám, és bemásztam az ágyamba. Vártam, hogy Krisztián végezzen, és bejöjjön. Lily bejött, és lekapcsolta a villanyt. Bemászott az ágyába.

- Jó éjt, Lei! - szólalt meg halkan, álmosan.

- Jó éjt, Lily! - szólaltam meg csendesen.

Sokáig vártam, de megérte. Húgom elaludt. Néztem egy pontot a sötétben. Egyszer egy kevés fény szivárgott be a szobába, kinyílt az ajtó. Krisztián állt ott, egy bokszerban. Majdnem röhögni kezdtem. De magamba fojtottam. Nem tudom min akartam röhögni, csak rám jött.

Épp csak egy pillanatig hagyta nyitva az ajtót, aztán gyorsan becsukta. Odajött hozzám, én arrébb húzódtam. Nem volt valami nagy ágy, de még épp elfértünk. Befeküdt mellém.

Átölelte a csípőmet. Csak feküdtünk a sötétben, csendben, hallgatva. Hallgattuk Lily egyenletes légzését és nem épp egyenletes szívverésem. Krisztián a fülemhez hajolt, de nem suttogott semmit. Próbáltam légzésére figyelni. Kezemet végighúztam combján, és oldalán. Egyre gyorsabban szedte a levegőt.

Odafordultam felé, hogy szemben legyek vele. Tenyeremet meztelen mellkasára nyomtam. Gyorsan vert a szíve, éreztem ahogyan lüktet kezem alatt. Odahajoltam ajkaihoz, és óvatosan megcsókoltam. Még hevesebben kezdett verni szíve.

- Leila... - kezdte.

- Sss! - csitítottam. - Ideje aludni! - mondtam halkan. Odabújtam meleg testéhez, és próbáltam elaludni. - Jó éjt! - suttogtam.

- Jó éjt! - suttogta, és éreztem, ahogyan ellazul.

- Miért izgultál ennyire? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát tudod... - kezdte. - Nem érdekes! - mondta.

- De engem érdekel! - mondtam.

- Nem tudtam mire számítsak, de így, hogy alszunk... - mondta.

- Állj... Te azt nézed ki belőlem, hogy egy számomra még ismeretlen sráccal ágyba bújok? - kérdeztem, és felemeltem a fejem.

- Nem vagyok számodra idegen. - rendezte le, de mivel nem tagadta le, igen, erre gondolt. - Jó éjt! - mondta.

Visszafektettem a fejem, és lehunytam a szemem. Gyorsan elaludtam.

 

Reggel álmosan keltem fel. Nagyokat ásítottam. Kinyitottam a szemeimet, Krisztián sehol.

- Krisztián, hol vagy? - kérdeztem mosolyogva. Tudtam, hogy nincs bent, de egy próbát megért.

Semmi hang. Mosolyogva felálltam, és kócosan, gyűrötten elindultam kifelé.

- Krisztián! - mondtam halkan, hogy húgom ne ébredjen fel.

Kimentem a folyosóra. Visszafordultam a szobánk ajtaja felé. Semmi mozgás, hang... Semmi. Hátulról átölelt valaki. Én majdnem szívrohamot kaptam.

- Ne ijesztgess! - mondtam, és próbáltam lenyugtatni szívverésem, ami általában nem amiatt szokott felgyorsulni, mert valaki ijesztget.

- Ó, bocsi, csak szerettem volna egy kis meglepetést szerezni! - mondta.

Megfogtam a kezét amivel ölelt, és megsimogattam. Megfordultam, hogy szemben legyek vele. Lábam remegett, mint a kocsonya, gyomrom összeugrott.

- Szeretlek! - suttogtam.

- Én is... - suttogta. - Szeretlek! - mondta ki végül.

- Nekem nincs szükségem arra, hogy bizonygasd, elég ha úgy érzel... Vagy kevesebb is elég, csak adj két percet, hogy legalább addig érezzem ezt... Mert ha soha nem érezhetem ezt, meghalok... Nincs értelme az életnek nélküled... - suttogtam.

- Most én jövök! - mondta halkan. - Én nem éreztem még ilyet, miért akarnám megfosztani magamtól ezt a csodálatos érzést? - kérdezte. Szeme gyönyörűen csillogott.

- Olyan szépek a szemeid! - mondtam eltérve a tárgytól. Ujjaimmal simogatni kezdtem arcát.

- A tiednél nem láttam még szebbet! - suttogta. Lesütöttem a szemem. Hiába nézett ki ez nyálasnak, nem volt az, ha érezted amit én. Megfogta a kezem, amivel arcát érintettem. Felnéztem.

- Örökre veled akarok maradni! - suttogta.

- Én is! - mondtam, és óvatosan elmosolyodtam. - Szeretlek! Nem tudom elégszer elmondani ezt a szót! - suttogtam, és átöleltem.

Csajbuli

2010. ápr. 25. 12:05 - írta AnonimGirll

Odahajoltam Krisztiánhoz.

- Megyek, táncolok Bencével! - mondtam.

Odamentem Bencéhez, és elkezdtünk táncolni. Most már lerohamoztak, mindenki velem akart táncolni. Én nevettem az egészen, mit tehettem volna? Tök szuper volt a középpontban lenni. Táncoltam a BadBoyz-os Sanyival, Mady-vel és Andrissal is. Aztán pedig a lányokkal táncoltunk.

Tök szuper volt. A fiúk meg körülöttünk táncoltak. Mindenki kapott egy srácot. Vagyis kettőt. A hat srác közül én megkaptam Dükit és Krisztiánt. Barbee Bencével és Mady-vel táncolt. Lola Sanyival és Andrissal. Nagyon jó volt. Nagyon jól éreztem magam. Egy csomó kép készült.

Este tizenegykor elindultunk haza. Krisztián és Düki hazakísért.

- Sziasztok! Majd holnap találkozunk! - mondtam, és adtam nekik puszit. - Jó éjt, srácok! - mondtam, és becsuktam az ajtót.

Felmentem a szobánkba, és leraktam a cuccaimat. Elmentem fürödni, utána lefeküdtem aludni. Egész este Krisztiánon járt az eszem. Már kevésbé félek a következményektől. Már csak azt várom, mi fog történni. Elaludtam.

 

>Két héttel később<

 

Óriási buli volt tegnap. Reggel húgom kelteni kezdett.

- Leila! - ordított a fülembe Lara.

Annyira megijedtem, hogy leestem az ágyról.

- Igen? - kérdeztem álmosan. Ott állt Lily. Gondolom neki nem sikerült felébresztenie.

- A pasid keresett. - mondta mosolyogva Lily.

- Nem a pasim! - mondtam. Feltápászkodtam.

- Na milyen volt az este? - kérdezte.

- Jó, mindenki velem akart táncolni! - mondtam nevetve. - Mennyi az idő? - kérdeztem pár másodperc múlva.

- Még csak tíz óra. - mondta Lara.

Sóhajtottam, és elindultam ruhát keresni. Valami tök átlagos cuccot választottam, aztán elmentem fürödni. Megmostam a fogam, utána visszamentem a szobánkba, és leültem a gép elé. Felmentem twitter-re.

@ederkrisztian @dukibbz nagyon jó volt a tegnap este! :DD

Elolvastam az előtte lévőket.

@LeiBaba @ederkrisztian :DD jó volt a buli! :)))

Ezt Düki írta. És egy Krisztiántól is.

@dukibbz @LeiBaba :)))) majd meg megismeteljuk! :DDD

Ez a Dükié után jött.

Mosolyogva nézegettem a tweet-eket.

@LeiBaba @dukibbz @ederkrisztian @Barbee90 szuper volt a buli!

Ez Lolától jött. Elmosolyodtam.

Ebéd után újra elindultam a városba. Krisztián nem lesz ma itt, koncertje lesz... Bence se lesz, neki is lesz. Akkor ma egyedül. Kimentem a parkba, és rajzolgattam. Nem voltam valami jó ebből, de valami sikerült. Lerajzoltam Krisztián arcát. Remélem jó lett. Nekem annyira nem tetszik, de nem tudom.

Egész nap a szabadban lógtam. Nem láttam ismerőst. Estefelé megláttam sétálni Krisztiánt.

- Szia! - köszöntem oda.

- Szia! - köszönt vissza, és odajött hozzám.

Megöleltem.

- Koncerted volt? - kérdeztem.

- Aha. - válaszolta.

- Lesz nálunk egy kis csajbuli... - mondtam. - Lehetnél meglepetés! - mondtam mosolyogva.

- Aha, mikor lesz? - kérdezte.

- Héttől. - mondtam.

- Meddig? - kérdezte mosolyogva.

- Amíg meg nem unod! - mondtam mosolyogva.

- Oké, ott leszek! - mondta nevetve.

- Áttudnál jönni hatra segíteni? - kérdeztem. - Mert nekem kéne összehozni ezt az egészet, és nincs segítségem.

- Aha. Akkor majd ott! - mondta, és majdnem tovább ment, de én megállítottam.

- Szeretnéd tudni hova kell jönnöd, vagy majd találgatsz? - kérdeztem. Nevetséges, egy hónapja ismerem, és még nem hívtam el magamhoz. Ő viszont már áthívott...

- Ja... - mondta nevetve.

- Jól van. - mondtam mosolyogva. A szemébe néztem. Elvesztem tekintetében. Mit is akartam az előbb? Elkaptam a tekintetem. Ja igen, a cím. Elővettem egy papírfecnit. Ráírtam a címünket.

- Köszi! - mondta, és elvette a papírfecnit.

- Szia! - köszöntem el. Adtam neki két puszit, és megvártam, míg elmegy. Felhívtam anyut. - Szia, anyu! - köszöntem. - Rendezhetnék ma egy kis csajos bulit?

- Honnan jött az ötlet? - kérdezte mosolyogva.

- Csak úgy. Már rég rendeztem, és ezért.

- Oké. - mondta. - De én nem segítek, a barátnőid majd megcsinálják! - mondta.

- Nem kell majd nekik sem. Majd átjön az egyik barátom. - mondtam mosolyogva.

- Szia! - köszönt el.

- Szia! - mondtam gyorsan, és letettem.

Rohanni kezdtem hazafelé, közben hívogattam a lányokat. Hívtam tizenhárom lányt. Lolát, Barbee-t, Laurát, Erit, Nikit, Cintit, Abit, Ágit, Annát, Csengét, Szilvit, Anitát és Kittit. Szűk baráti kör. Mindannyian beleegyeztek, hogy eljönnek. Mondtam nekik, hogy pontban nyolckor érkezzenek, mert akkorra lesz kész ez az egész.

Hazaértem, és máris nekiálltam. Kaja volt otthon, anyuék bevásároltak nekem. Csak meg kellett csinálnom. Meg a terepet is. Üres üveg bekészítése, poharak, szendvicsek, párnák előkészítése.

Csengettek. Biztos Krisztián az. Kimentem és kinyitottam.

- Szia! - köszöntem neki, és behúztam az ajtón. - Siessünk! - mondtam nevetve.

- Szia! - mondta bent. - Mit segíthetek? - kérdezte.

- Hát már csak a szendvicsek maradtak. - mondtam az alapanyagokra mutatva.

- Ó, ennyire lemaradtam?

- Nem, csak én ilyen gyors pakoló vagyok! - Elnevettük magunkat.

Elkezdtük készíteni a szendvicseket. Én kentem őket, ő pedig rápakolta a többi cuccot.

Mire készen lettünk meg is érkezett az első ember, Csenge. Ő a legjobb barátaim közé tartozott, mint mind a tizenhárom ember akit meghívtam.

- Bújj el fürdőszobába! Meglepi leszel! - mondtam Krisztiánnak, és felvezettem a fürdőszobába.

Beengedtem a lányokat, mert már odaértek még Csenge mellé négyen. Bejött az öt lány: Csenge, Eri, Abi, Szilvi és Cinti. Bevezettem őket a szobámba. Felvittem a szendvicseket.

- Addig ehettek. Majd akkor kezdődik a buli, ha megjönnek a többiek is. - mondtam, és kimentem.

Bementem a fürdőszobába.

- Elvagy itt? - kérdeztem.

- Aha. - mondta mosolyogva. Odajött hozzám, és magához ölelt. Kérdőn néztem rá. Még nem kaptad meg ezt. Nem engedted meg, hogy rendesen köszönjek neked! - mondtam.

Megint őrült hangosan dobogott fel a szívem. Nagyot nyeltem. Felnevetett.

Csengettek.

- Megyek, kinyitom! - mondtam, és megindultam az ajtó felé. - Zárd be az ajtót! - mondtam. Gondoltam jobb, ha bezárja nehogy bejöjjön egy lány.

Kimentem és kinyitottam az ajtót. Ott volt Lola, Barbee, Laura, Niki, Ági, Anna, Anita és Kitti is. Beengedtem őket.

- Menjetek fel a szobámba! Laura légyszi megmutatnád Lolának és Barbee-nak hol van a szobám? - kérdeztem.

Bólintott, és felvezette őket. Mindenki fent volt, már csak én hiányoztam. Egyértelmű, hogy ott lesz a húgom is mivel ez az ő szobája is. Felmentem a fürdőszobába, és kihúztam onnan Krisztiánt.

- Gyere! - mondtam mosolyogva. Most figyeltem meg, eléggé kiöltözött. - Csak egy kis buli, nem kellett volna ennyire kiöltöznöd.

- Most ehhez volt kedvem. - mondta mosolyogva.

- Aha! - mondtam mosolyogva.

Azt nem mondtam, hogy nekem nem tetszik. Nekem mindegy, mindenképpen jól néz ki. Megfogtam a kezét. Ez a pillanat gyorsan véget ért, mivel gyorsan vetettem neki véget. Behúztam a szobába.

- Meglepiii! - mondtam az én kis SP-fanjaimnak.

Mindenki elmosolyodott. Krisztián körülnézett.

- Itt vannak a barátaim, Krisztián. - fordultam oda hozzá.

Krisztián átölelte a csípőmet. Én óvatosan letoltam a kezét.

- Ti jártok? - kérdezte mosolyogva Lola.

- Nem. - mondtam, és odafordultam felé.

Visszafordultam Krisztiánhoz. Kérdőn néztem rá. Ő is így meredt rám.

- Jó mindegy, ezt majd még megbeszéljük! - mondtam halkan, és elfordultam. A fülemhez hajolt.

- Nincs mit megbeszélni! - suttogta.

- De van! - suttogtam vissza. Óvatosan hátrébb löktem Krisztiánt, hogy a többiek ne vegyék észre. Odaültem a lányokhoz. - Na jó, csajok, a szabályok. Lehetőleg ne fordítsátok fel a házat! Ne menjetek be a többi szobába! Ennyi! - mondtam. - Én elmegyek átöltözni, addig... érezzétek jól magatokat! - mondtam, és felkaptam a pizsamámat. Elmentem Krisztián mellett. - Érezd otthon magad! - mondtam kissé komoran.

Óvatosan megfogta a csuklómat, és végighúzta ujjait a kezemen. Bementem a fürdőszobába, és halk ujjongásba kezdtem.

- Je! - suttogtam.

Átvettem a pizsamára a ruhámat. Valami lazát vettem fel, mégis rövidet. Kimentem. Krisztián ott várt az ajtó előtt. Visszahúzott a fürdőszobába.

- Mi van? - kérdeztem. Becsukta az ajtót.

- Valamit szeretnék mondani! - mondta halkan.

- Jó, rajta! - mondtam.

Vártam félpercig, de ő csak a földet bámulta. Próbáltam a szemébe nézni, de ő becsukta. Pedig tudta, hogy így gyorsabban megtudnám mit szeretne. De így. A nehezebb utat választotta.

- Kérlek, nézz a szemembe! - suttogtam, és odasétáltam hozzá. Az állához értem, hogy kicsit feljebb tudjam emelni. Megfogta a kezem, és letolta az arcáról.

- Sokat gondolkoztam, hogy elmondjam-e neked. Végül is arra jutottam, elmondom. - mondta.

Gyomrom összeszorult, egyre kíváncsibb lettem. Majd' megőrültem idegességemben.

- Leila, éreztél már olyat, hogy a gyomrod összeszorul, összevissza beszélsz ha egy bizonyos ember közelében vagy? - kérdezte mosolyogva, és a fejem felé nézett.

- Mire akarsz kilyukadni? - kérdeztem.

- Csak válaszolj! - mondta, és lenézett a szemembe.

- Hát... nem is tudom... Én... nem tudom, hogy... Hát... - habogtam összevissza. Tekintete teljesen összezavart. - Azt hiszem. - mondtam. - Most is ezt érzem. - böktem ki végül.

- Én is. - suttogta.

Önkéntelenül felemeltem a kezem, és az arcához érintettem az ujjaimat. Utánozta mozdulatomat. Ujjait lehúzta a nyakamon a csípőmig. Óvatosan közelebb hajolt. Ajkai az enyéimhez értek. Lassan, gyengéden csókolt meg. Lassan hátrált, és felült a kád szélére. Engem az ölébe húzott.

Kopogtak. Én gyorsan felugrottam. Eri nyitott be.

- Sziasztok! - köszönt, aztán becsukta az ajtót.

- Menjünk! - mondtam, és megfogtam a kezét. Húztam magam után.

Mikor kiértünk elengedtem a kezét. Bementünk a többiekhez.

- Sziasztok! - köszöntem.

- Sziasztok! - köszöntek fülig érő mosollyal.

- Mi van? - kérdeztem.

- Hol voltatok? - kérdezte Barbee.

- Csak beszélgettünk! - rántotta meg a vállát Krisztián. Közvetlenül mellettem állt. Óvatosan hozzáért csupasz csípőmhöz. Senki nem látta. Összenéztünk. Nevetni kezdtünk.

Odamentem a lányokhoz, és leültem melléjük.

- Na mi a téma? - kérdeztem.

- Csak elmondjuk kinek ki tetszik. - mondta Lily, és megrántotta a vállát.

- Aha. - mondtam kissé idegesen.

- Neked ki tetszik, Leila? - kérdezte Abi.

- Hát...öö... nem ismeritek! - mondtam gyorsan. Nem hazudtam, csak félig. Nem ismerték annyira, mint én.

Beszélgettünk még egy csomót, aztán üvegeztünk. :D Én jöttem.

- Felelek. - Azért nem vagyok annyira bevállalós.

- Hmmm... - gondolkozott Krisztián.

- Miért ő választ nekem kérdést? - kérdeztem nevetve.

- Mert. - mondta.

- Na jó, választok én! - mondta Cinti. - Mikor csókolóztál utoljára? - kérdezte. Uhh... Most mit mondjak?

- Ma. - vallottam be.

- Ja igen, az is csók volt ott bent a fürdőszobában is, mi? - kérdezte mosolyogva.

- Miről beszélsz? - kérdeztem.

- Megmutassam? - kérdezte, és már hajolt volna Krisztián felé. Krisztián elé ugrottam.

- Azt próbáld meg! - vicsorogtam.

Megráztam a fejem. Mi van velem? Krisztián lehúzott az ölébe. Egy puszit nyomott a homlokomra. Szédülten, de még figyeltem. Megfogtam a kezét. Ő elmosolyodott. Rám mosolygott. A rózsaszín köd elborította az agyamat.

- Jól vagy? - kérdezte halkan.

- Nem tudom. Azt hiszem. - suttogtam.

- Háááát. - szólalt meg valaki a háttérből. Anna. - Mi megyünk! - mondta, és felállt.

 

 

A buli

2010. ápr. 25. 10:01 - írta AnonimGirll

Mindannyian nevetni kezdtünk. Szegény Bencének fájhat a keze.

- Azt hiszem lerohad a kezem! - mondta panaszosan.

- Majd máskor meggondolod mit mondj! - mondtam.

- Te véletlenül nem bokszolónak készültél? - kérdezte Bence.

- De, lehet. Gyakorolhatok rajtad? - kérdeztem, és felemeltem az ökleimet.

- Inkább ne! - mondta, és hátrált. - De SP kiváló bokszzsák. - mondta nevetve.

Odafordultam Krisztiánhoz.

- Ne higgy neki! - mondta nevetve. - Tényleg csináljunk képeket! Majd felrakom őket twitter-re! - mondta mosolyogva.

- Oké! - mondtam.

Csináltunk egyet, amin hárman vagyunk. Én "elloptam" Krisztián telóját, és csináltam egy képet magamról. Aztán nem adtam vissza, hanem megnéztem a többi képet. Jól elszórakoztam. Krisztián elakarta venni tőlem a telóját. Persze mindezt az utcán csináltuk, szóval elég viccesen nézhettünk ki!

- Add vissza! - nyafogott.

- De még megakarom nézni a képeidet! - nyafogtam én is. Kikapta a kezemből. Francba!

- Na mááár! - nyafogtam tovább. - Add vissza!!! Légyszi!!! - kértem, és óriási bociszemekkel néztem rá. - Nem adok több puszit! - mondtam, és karba tettem a kezem, elfordultam duzzogni.

- Mit adsz azért, ha odaadom? - kérdezte mosolyogva.

- Kapsz egy puszit! - mondtam, és felragyogott a szemem. A telefonért nyújtózkodtam. Feljebb emelte.

- Nekem annyi nem elég! - mondta nevetve.

- Kapsz kettőt! - mondtam tovább nyújtózkodva a telefonért.

- Eljössz velem ma este bulizni. - kérte. - Csak akkor adom oda.

- Beszéld meg anyuval, és rendben. - mondtam még mindig a telóért nyújtózkodva.

- Nem-nem. Neked kell! - mondta mosolyogva.

Sóhajtottam.

- Mikor lesz? - kérdeztem.

- Héttől tizenegyig. - szólalt meg.

Elővettem a telefonom. Felhívtam anyut.

- Szia anyu! Van egy barátom, akivel elszeretnék menni bulizni! - mondtam.

- Mettől meddig? - tért a lényegre anyukám.

- Héttől tizenegyig! - mondtam. - Légyszi! - kértem.

- Jó! - egyezett bele. - Legkésőbb fél tizenkettőre legyél itthon! - mondta.

- Köszi! Szia! - köszöntem. Letettem. - Na ide vele! - mondtam, és odanyújtottam a kezemet a telefonért. Krisztián beleejtette a kezembe. Felnevettem. - Most minden piszkos kis titkodra rájövök! - mondtam gonoszan.

- Nem hiszem, mert a titkaimat nem szoktam kiírni! - mondta nevetve.

Kicsit letörtem, de azonnal visszajött a kedvem.

- Fényképekből még tudok következtetni! - mondtam, és elkezdtem nézni a képeket.

Ő csak nevetett rajtam. Egy csomó fotója volt, de én mindegyiket megnéztem. Legtöbb képen a barátaival volt. Mikor végeztem a kezébe nyomtam, és duzzogva a vállának dőltem.

- Én megmondtam, hogy nincs semmi! - mondtam.

- Akkor viszont muszáj elmondanod egy titkod! - mondtam.

- Miért is tenném? - kérdezte.

- Csak mert én azt szeretném. Meg ha nem, akkor nem jövök bulizni veled! - mondtam.

- Na jó, mire vagy kíváncsi? - kérdezte.

- Adsz nekem egy I love SP-s pólót? - kérdeztem nevetve.

- Ohh... azt hittem keményebb kérdés lesz! - mondta megkönnyebbülten.

- Kérdezhetek olyat is! - mondtam ártatlanul.

- Nem kell! - mondta nevetve. - Igen, kaphatsz egy pólót. De azért is meg kell dolgoznod! - mondta mosolyogva.

- Haha, akkor nem kell! - mondtam nevetve.

- Tudtam, hogy ezt válaszolod! - mosolygott. - Csak énekelj nekem valamit! - mondta.

- Akkor kettővel tartozol, és egy puszival! - mondtam mosolyogva.

- Oké! - mondta.

- Akkor még kérek egy lemezt is! - mondtam.

- Ez nem volt benne az alkuban! - mondta nevetve.

- Most már benne van! - mondtam. - Mit szeretnél, mit énekeljek?

- Valami magyar dalt! - mondta.

- Boci boci tarka? - kérdeztem nevetve.

- Nem, valami komolyabbat! - mondta.

Jó, akkor... Hien - Játék az egész... Ezt a számot tudom...Elővettem a telefonom, és beállítottam a zenét.

- Nézd, te is tudod a végét... Ez az a film... - kezdtem. Végig énekeltem.

Tapsolni kezdett. Én elnevettem magam.

- Rendezzünk Csillag születiket! - nevettet Bence.

- Ki győzött? - kérdeztem.

- Brasch Bence!!! - mondta Bence.

- Most sírjak, vagy nevessek? - kérdeztem.

- Miért sírnál? - kérdezte Krisztián.

- Mert ő győzött! Szánalmas! - mondtam nevetve. - Nekem kellett volna győznöm! - hisztiztem.

Nevetni kezdtünk.

- Nálam győztél! - mondta halkan Krisztián. Újra nevetésben törtünk ki mind a hárman.

Elkezdtünk táncolni. A rádióban ment egy tök jó szám, és arra. Justin Bieber-től a Baby. Eljátszottuk. Én kaptam a csaj szerepét, a fiúk pedig kiszámolták ki legyen Justin. Krisztián nyert.

Eljátszottuk. Nagyon vicces volt. Pár ember körénk gyűlt megnézni mit hülyéskedünk. A végén meghajoltunk, és nagy meglepetésünkre tapsolni kezdtek. Mi hülyéskedtünk tovább. Aztán meg hazaindultam, készülődni.

- Sziasztok! - köszöntem el. Krisztián mondta, hogy a Pink!-be lesz. Jó lesz!

- Szia! - köszöntek el.

Hazaszaladtam.

- Sziasztok! - köszöntem, és felszaladtam a szobámba. Majdnem fellöktem Justin-t. - Bocsi! - mondtam, és gyorsan berohantam a szobámba.

Vagyis Lily-é is. Na mindegy. Kerestem valami jó cuccot, utána bementem a fürdőszobába. Lefürödtem, mindent megcsináltam. A sminkemet, a hajamat és felvettem a ruhámat is. Háromnegyed hétre kész lettem.

- Megyek! - jelentettem be. - Sziasztok!

- Szia! - köszönt anyu utánam.

Kint lassítottam, hogy ne izzadjak meg. Pár perc alatt ott voltam egy BKV-nál. Felszálltam, és vártam, hogy letegyen valahol. Az első megállóban leszálltam, és elindultam a Pink! felé. Egyszer már jártam itt.

Krisztiánék az ajtó előtt vártak. Szó szerint a nyakukba ugrottam.

- Sziasztok! - köszöntem. A két srácba karoltam.

- Szia! -  köszönt Bence. - Mehetünk?

- Szia! - mondta Krisztián, és rám mosolygott. Szívem feldobogott.

Bementünk, és odamentünk az ismerősökhöz. Vagyis a srácok ismerőseihez. Ott volt Lola is, Barbee is meg egy csomó ember.

- Mi van, két pasid van? - kérdezte tőlem nevetve Lola.

- Jó lenne mi? - kérdeztem.

- Kérhetek egyet? - kérdezte.

- Választhatsz! - mondtam mosolyogva. Nevetni kezdtünk.

A fiúk magukkal ráncigáltak mindenhova.

- Muszáj mindenhová veletek mennem? - kérdeztem mikor már annyira fájt a lábam.

- Aha. - válaszolta Bence.

Krisztián nevetni kezdett. Odajött hozzánk Düki.

- Ő a csajod? - kérdezte Krisztiántól mosolyogva.

- Neeeem. - mondtuk kórusban Krisztiánnal.

- Nem, ő az én csajom! - mondta nevetve Bence.

- Szingli vagyok! - mondtam nevetve.

- Táncolunk? - kérdezte Düki.

- Aha! - mondtam nevetve.

- Nem! - mondta Krisztián.

Ránéztem.

- Miért nem? - kérdeztem.

- Ja, nem arra mondtam. Bence kérdezett valami hülyeséget. - mondta.

Bencére néztem, ő értetlenül nézte Krisztiánt. Ő oldalba bökte.

- Ja... igen! - mondta Bence. Elég lassan kapcsolt. Na jóóó...

Elmentünk Dükivel táncolni. Tök jó volt. Sorban jöttek a jó számok. Egyszer Krisztián odajött hozzánk. A fülemhez hajolt.

- Táncolhatok veled? - kérdezte.

- Aha! - mondtam mosolyogva. Odahajoltam Düki füléhez. - Táncolok egy kicsit Krisztiánnal, jó? - kérdeztem. Mosolyogva bólogatott, és Krisztiánra nézett.

Odamentem Krisztiánhoz, és táncolni kezdtünk. Jó volt, senki nem vett észre minket, kivételesen nem rohanták le Krisztiánt. Sokáig táncoltunk, utána odajött hozzám Bence.

- Táncolunk? - kérdezte.

Mi az, most rajtam megy a vita? Nem mintha nem örülnék neki.

Bence... na meg Krisztián

2010. ápr. 24. 18:58 - írta AnonimGirll

Mindenki nagyon kedves volt velem. Nagy részt magyarul beszéltek, de az én kedvemért ma angolul szóltak hozzám és egymáshoz is, hogy értsem.

- Helló, én Justin vagyok! - mondta Lily bátyja. Hátra néztem, mert tudtam, hogy mögöttem van Lily. Rámosolyogtam. Visszafordultam Justin-hoz.

- Szia, én Leila Jones vagyok! - mondtam mosolyogva.

Mindenkinek bemutatkoztam, és ők is nekem.

 

Fél év múlva perfektül beszéltem a magyart, minden szót ismertem. Magyarul gondolkodtam, írtam, beszéltem. Teljesen beilleszkedtem a családba, csak a nevemet hagytam meg. Lily a húgom, Justin a bátyám, Johannie az anyám, Joe az apám és van még egy hétéves húgom is, Lara.

Imádom őket, jobban mint a vér szerinti családomat. Mert ők nem voltak azok, akikre vágytam, én nem oda, hanem idetartozok. Lily-vel van közös szobám. /most már csak magyarul beszélnek!/

- Szerintem elmegyek egy kicsit levegőzni. - mondtam. A júniusi kánikulában jólesik egy kis séta a friss levegőn.

- Jó, de hétre itthon legyél! - mondta mosolyogva anyukám.

- Jó. Szia, anyu! - köszöntem el.

- Szia, kicsim! - köszönt el.

Kimentem az ajtón, és mélyen beszívtam a friss levegőt. Gondoltam elmegyek pár helyre nézelődni. Csak sétálgattam. Egy parkba tévedtem, ahol hangos zene szólt. Odamentem a közelébe, hogy lássam ki van a színpadon. Nem láttam semmit, ezért előrébb furakodtam a tömegben.

Fent állt egy srác. Többen videózták, fényképezték. Valahonnan ismerős volt. Azt hiszem láttam már a TV-ben, de nem emlékszem a nevére. Szép arca volt, s ennél még szebb szemei. Mosolya is gyönyörű volt.

- Ez ki? - kérdeztem egy mellettem álló lányt.

- SP! - mondta, és visszafordult, hogy tovább bámulja a srácot.

Ja, tényleg. SP. Hátramentem, és gondoltam leülök, és hallgatom a zenét. Leültem egy padra, és hallgattam a zenét. Elővettem a Blackberry-m, amit szülinapomra kaptam anyuéktól. Felmentem twitter-re. Kiírtam, hogy SP koncerten vagyok. Nevetni kezdtem. Lily is írt fél perc múlva.

@LeiBaba SP koncerten van! ezt is megéltük! :D

Újra nevetni kezdtem. A kishúgocskám gépfüggő. Visszaírtam neki.

@Lilyyy-kem, ennyire meglepo? :D

Sajnos nincs ékezetem!

@LeiBaba és legalább tetszik Krisztián? :)

@Lilyyy hat nem is tudom... olvassa ezt?

@LeiBaba valószínű :D

@Lilyyy akkor nem! :D

Kiléptem, és figyeltem a koncertet. Épp most lett vége. Mindenki megindult felé autógrammot kérni. Szánalmas... Vagy mégsem? Nem tudom. Felálltam, és elindultam a boltba bevásárolni. Na jó, csak egy kis csokit szeretnék venni! Nevetni kezdtem.

Bementem a boltba, és kerestem a csokikat. Szerencsére gyorsan megtaláltam őket. Kerestem egy epreset. Odamentem a pénztárhoz, és kifizettem a csokit. Még csak most múlt el dél, szóval van egy csomó időm. Kérnem kell SP-től is egy autógrammot.

Van már Barbee-tól és Brasch Bencétől is. Barbee-tól kértem képet és aláírást is. Bencétől kaptam aláírást, de képet elfelejtettem kérni, így tehát ő kért tőlem egyet. Nagyon édes volt. Még puszit is kaptam tőle.

Kimentem a boltból, hogy kérjek SP-től egy aláírást. Épp jött a bolt felé. Sokan követték. Nem engedhetem el.

- Ööö, szia! Kérhetnék egy aláírást? - kérdeztem.

- Nagyon sajnálom, de most nem tudok adni! Nagyon sietek! Majd máskor, és nagyon bocsi! - mondta megbánóan. Egy pillanatra a szemébe néztem, láttam rajta, hogy komolyan gondolja.

- Majd máskor! - ismételtem, miután elment előttem.

Csüggedten elindultam vissza a parkba. Leültem az egyik padra. Odajött hozzám valaki. Bence nézett rám.

- Szia, miért lógatod az orrod? - kérdezte mosolyogva Bence.

- Szia! - mondtam mosolyogva. - Á, semmi különös! Leülsz? - kérdeztem.

- Aha. - válaszolta, és lehuppant mellém. - Itt voltál az SP koncerten?

- Aha, de nem kaptam autógrammot. - mondtam mosolyogva.

- Majd megszerzem neked! - mondta mosolyogva.

- Aranyos vagy! - mondtam  nevetve. - Most én kérek egy képet! - szólaltam meg.

- Oké! - válaszolta lelkesen.

Elővettem a fényképezőmet, ami mindig nálam van, a táskámban. Egy csomó képet csináltunk.

- Ma szabad vagyok! - szólaltam meg.

- Nahát, én is! - mondta mosolyogva.

Nevetni kezdtem.

- Van kedved velem moziba jönni? - kérdeztem mosolyogva.

- Hát nem is tudom! - mondta, és rám mosolygott.

Sokáig hallgatott, mire én a karjába ütöttem. Nevetni kezdett, és simogatni kezdte öklöm helyét.

- Aha, megyek! - mondta nevetve. - Nem lenne baj, ha magammal hoznám pár barátom? - kérdezte.

- Nem baj, csak ne a fél országot hozd! - mondtam nevetve.

- Köszi! - mondta, és magához szorított.

- Kik lesznek ott? - kérdeztem.

- Meglepi! - mondta.

A szemébe néztem. Megtanultam olvasni a tekintetekben. Jó, mi?

- Ugye nem akarsz nekem randit szervezni Krisztiánnal? - kérdeztem.

- Sss! - mondta. - Még megtudod! - mondta tök komolyan. Erre nevetnem kellett. Ő is nevetni kezdett.

- Lécci ne! Én nem szeretnék vele randizni, csak egy autógrammot szeretnék. - mondtam.

- Jól van! - mondta. Felállt. - Indulunk? - kérdezte. Kinyújtotta a kezét, hogy fogjam meg. Megfogtam, és felhúztam magam.

- Menjünk! - mondtam. Belém karolt, és így mentünk nevetgélve.

Bementünk az első moziba. A Cinema City Arena-ba mentünk. Én vártam, míg Bence telefonált össze-vissza. Én addig felhívtam Lily-t.

- Van kedved moziba jönni? - kérdeztem.

- Neked is szia! - mondta mosolyogva. - Igen, hova menjek? - kérdezte.

- Cinema City Arena! - szólaltam meg mosolyogva. - Öt perc múlva itt! Szia!

- Szia! - köszönt el, és letette a telefont.

Összenéztünk Bencével.

- Nem baj, ha hívom a húgomat? - kérdeztem. - Tizennégy éves. - mondtam gyorsan.

- Semmi  gond! - mondta. - Pár perc, és itt vannak! - mondta.

- Kik? - kérdeztem a mosolygó fiútól, akinek furcsa volt a tekintete. Rejtélyes. - Mi az, nem szeretnéd, hogy tudjam? - kérdeztem.

- Aha. - mondta mosolyogva. - Mondtam, meglepi!

Vártunk három percet, és bejött az előcsarnokba Lola, Hien és SP. Rossz előérzetem van. Körülnéztek. Odahajoltam Bence füléhez, miközben szemeim a három hírességre tapadt.

- Rossz előérzetem van! - mondtam.

- Nyugi, nem lesz semmi gond! - suttogta.

Szemem Krisztián kezeire tévedt amiket a háta mögött tartott. Torkomban dobogott a szívem. Végre észrevettek minket, gyorsan odasétáltak hozzánk.

- Sziasztok! - köszönt Lola Bencének és nekem.

- Sziasztok! - köszöntem oda.

A többiek is köszöntek. Megöleltük egymást, én bemutatkoztam. Krisztián mosolyogva elém állt.

- Remélem nem baj, hogy hoztam! - mondta, és előhúzott a háta mögül egy fehér rózsát.

- Ó, köszönöm! - mondtam kissé elérzékenyülve. Nagyon ritkán kapok virágot. Eddig nem is vettem észre a virágot, még akkor sem, amikor megölelt. Adtam neki két puszit.

Megérkezett Lily, és odajött hozzánk.

- Ő a húgom, Lily! - mutattam be nekik húgocskámat.

- Szia! - köszönt Hien, és megölelte. Mindenkitől kapott egy ölelést.

A fiúk fizettek mindent, még azt sem engedték, hogy az üdítőt én fizessem.

- Annyira makacsok vagytok! - mondtam, és felvettem pár dolgot a pultról.

Krisztián és Bence kórusban nevettek fel. Mi is nevetni kezdtünk. Beültünk a helyünkre. Krisztián nevetségesen ragaszkodott ahhoz, hogy mellém üljön. Másik oldalamon Lily ült, mellette Bence.

- Tudom, hogy ezt te tervezted így! - vádoltam meg. Ő ártatlanul meredt rám.

- Mit? - kérdezte.

- Ezt az egészet. Tudod te azt! - mondtam. Bár szerintem Krisztián is hallotta, nem figyeltem rá.

- Nem tudom miről beszélsz! - mondta.

A szemébe néztem. Tényleg nem ő tervezte ezt. Krisztiánra néztem. Ő elkapta tekintetét, aztán félénken visszanézett rám. Elmosolyodtam. A szemébe néztem. Azok a gyönyörű szemek félénken csillogtak. Szívem őrülten hangos volt, mire a körülöttem lévők is felfigyeltek. Mindenki rám meredt. Én csak szégyenlősen mosolyogtam, és próbáltam lelassítani a szívverésem.

Elkaptam a tekintetem. Láttam Lily-t. Rám mosolygott. A fülemhez hajolt.

- Tetszik neked? - kérdezte.

- Azt hiszem! - suttogtam.

- Szerintem te is tetszel neki! - mondta.

- Nem hiszem! - mondtam kissé csalódva.

Elkezdődött a film. Krisztián karja a karfán feküdt, ahová én szerettem volna rakni a kezem. Na mindegy. Óvatosan a kólámért nyúltam. Kezem hozzáért meleg kezéhez.

- Bocsi! - suttogtam, mikor rám nézett.

Na jó, most biztos azt hiszi, hogy ezt most direkt csináltam. Halkan nyeltem. Ő csak mosolyogva rám nézett, aztán visszanézett a vászonra. Naná, hogy horror filmet néztünk. Nem dőlök be többet Bence ártatlan tekintetének. Belekortyoltam a kólámba, utána leraktam.

Néztem a filmet, aminél kb minden második percben megijedtem, és véletlen közelebb húzódtam Krisztiánhoz. Odahajoltam Krisztián füléhez.

- Én nagyon félek! - mondtam őszintén. Ez valami nagyon durva film volt.

Mosolyogva átkarolt.

- Nem erre céloztam! - mondtam.

Halkan felnevetett.

- De én így gondoltam! - mondta halkan. Kicsit közelebb húzódtam hozzá.

Néztük tovább a filmet. Rémálmaim lesznek!

- Rémálmaim lesznek! - suttogtam neki.

- Ne félj! - mondta halkan. A szemébe néztem. Egy mondatot kihagyott, pedig már majdnem kimondta: Én megvédelek!

Halkan szuszogtam, szívem őrülten dobogott. A film is rásegített, de Krisztián jelenléte is. Illata nagyon finom volt. Engem is körüllengett ez az illat. Annyira féltem. És most főképpen nem is a filmtől. A következmények kissé megrémítettek. Nem tudtam mi lesz. Féltem a jövőtől, féltem önmagamtól. Én nem szerethetem őt.

Csak barátok vagyunk és ennyi.

A film végén kimentünk, és megbeszéltük, ki mennyire félt.

- Ez valami nagyon durva film volt! - mondtam, és kirázott a hideg.

- Ezért bújtatok össze Krisztiánnal? - kérdezte Bence fülig érő mosollyal.

Odamentem hozzá, és jól karon vágtam.

- És tudom, hogy te voltál! - mondtam.

- Ó, rájöttél? - kérdezte mosolyogva.- Egyébként csak a filmet és a rózsát intéztem! - mondta most tényleg őszintén.

- Ne hazudj! - mondtam.

- Most tényleg nem hazudok! - mondta.

- Jaj, ne! - mondtam, és Krisztiánra néztem, aki Lolával beszélgetett. Rám pillantott, és elmosolyodott. Nem, ez nem lehet. El kell tűnnöm innen. Mi értelme lenne magam hamis álmokkal etetni. - Bocsi, mennem kell. - mondtam, és Lily-be karoltam. - Akkor még találkozunk! - néztem Bencére. - Hát köszi mindent, sziasztok!

Körbe pillantottam, de direkt nem néztem Krisztiánra. Kihúztam húgomat a mozi előcsarnokából.

- Most meg mi van? - kérdezte.

- Félek! - válaszoltam reszkető hangon.

- Mitől? - kérdezte, és megpróbált a szemembe nézni, de én lehunytam a szemem. - Nézz a szemembe, Leila! - mondta.

- Nem! - mondtam, és megráztam a fejem. Ő is tudott olvasni tekintetemben. Ezt nem akartam, hogy megtudja.

- Olyan gyerekes vagy! - mondta.

- Nem érdekel! - mondtam.

- Ott van Krisztián! - mondta. Felnéztem. Bedőltem a csapdának. Önkéntelenül is a szemébe néztem. - Félsz a csalódástól? - kérdezte halkan, komolyan.

- Nem pont ettől. - vallottam be. - Attól félek, hogy... - suttogtam, de az okot nem mondtam el. Hagytam, hogy kiolvassa tekintetemből.

- Hogy beleszeretsz? - kérdezte.

- Ugye milyen nagy hülyeség? - kérdeztem, és elkaptam a tekintetem.  Krisztián kisétált a moziból, és azonnal meglátott. - Gyere, siessünk! - mondtam, és húzni kezdtem magam után Lily-t.

- Leila! - kiabált Krisztián. Megálltam. Hagytam, hogy utolérjen. Óvatosan hátranéztem. Megfordultam, hogy szemben legyek Krisztiánnal.

- Igen? - kérdeztem.

- Hova sietsz? - kérdezte. Féltem, hogy megkérdezi. Próbáltam valami jó kifogást keresni.

- Sehova. - böktem ki.

- Akkor miért futsz előlem? - kérdezte, felvonta az egyik szemöldökét.

- Miből gondolod, hogy előled futok? - kérdeztem.

- Nem is tudom... Nem nézel a szemembe, nem szólsz hozzám. Elég ok? - kérdezte.

Tényleg nem néztem eddig a szemébe. Felnéztem a szemeibe. Gyomrom összeszorult idegességemben.

- Tessék, a szemedbe néztem és még hozzád is szóltam. - mondtam, és  nagyot nyeltem.

- Van kedved eljönni velem... velünk bulizni? - kérdezte. Kicsit kínos volt, így, hogy Lily is hallgatta párbeszédünk.

- Öööö, nem is tudom. Hát, még meg kell beszélnem anyukámmal. Nem is biztos hogy elenged idősebbekkel! Sőt, biztos. - próbáltam kifogást találni, hogy ne találkozzak vele.

- Hát ha nem, akkor van kedved velem megenni egy fagyit? - kérdezte. Észre sem vettem, hogy húgom addig lelépett.

- Hát... jó. - válaszoltam. Gyanús lenne állandóan nemet mondani.

- Jó, már azt hittem, hogy le akarsz rázni! - mondta mosolyogva. Nagyot nyeltem.

- Menjünk. - mondtam gyorsan.

- Mesélj magadról! - szólalt meg, és rám nézett.

- Hát, eddig Bostonban laktam, fél éve költöztem ide, Lily-ékhez. Tizenhat vagyok. - Elnevettem magam. - Most te mesélj magadról! - kértem.

Nagy szemeket meresztett. Mi van?

- Ööö, hát jó... - mondta még mindig meglepődve. - Huszonegy vagyok, novemberben leszek huszonkettő. Énekes vagyok. - mondta nevetgélve.

- Ó, az énekest én is kitaláltam. - mondtam nevetve.

- Mire vagy kíváncsi? - kérdezte.

- Hmmm... - kezdtem gondolkodni. - Én se tudom mit szerettem volna tudni. - szólaltam meg nevetve. - Milyen zenéket szeretsz? - kérdeztem.

- Hát mostanában inkább R'n'B körben mozgok. - mondta.

- Szereted Chris Brown-t? - kérdeztem.

- Igen, vannak jó számai. - szólalt meg pár másodperc múlva.

Megérkeztünk a fagyizó elé.

- Milyet kérsz? - kérdezte.

- Csokisat! - mondtam mosolyogva.

Kért két csokisat, és leültünk egy padra.

- Na és egyébként hogy tetszik Budapest? - kérdezte.

- Jó hely. - válaszoltam egyszerűen. - Jobb, mint Boston. - mosolyogtam. Remélem érti a célzást. Bostonban nem volt SP, itt van! Ezért jobb!

- Aha. - mondta nevetve. Szerintem megértette.

Csörgött a telefonom. Felvettem.

- Igen? - kérdeztem. Lily hívott.

- Hogy halad a pasiddal a "fagyizás"? - kérdezte nevetve.

- Nem a... - mondtam, és Krisztiánra pillantottam. Kíváncsian figyelt. Eltakartam a mobilt, és suttogni kezdtem. - Nem a pasim! - mondtam. - Néha annyira ki tudsz akasztani. - mondtam, és letettem.

- Ki volt az? - kérdezte.

- Csak a húgom! - mondtam, és sóhajtottam.

- Mit szeretett volna? - kérdezte óvatosan.

- Semmi különöset. - mondtam, és elraktam a mobilom.

Csendben ettük a fagyit... egy ideig. Aztán beszélgetni kezdtünk.Mikor megettük a fagyit felálltam.

- Bocsi, de mennem kell! - mondtam. Még csak délután négy óra van! Gyáva vagyok. Nem merek együtt maradni vele.

- Nekem is van még dolgom. Na szia! - köszönt el.

Én már indultam volna el, de megfogta a karom.

- Hol marad a búcsúpuszim? - kérdezte.

- Előbb érdemeld ki! - mondtam, és tovább mentem.

- Mégis hogyan? - kérdezte. Mögöttem jött.

- Még nem tudom... - mondtam mosolyogva. - Na jó, lehet hogy kapsz egyet. - mondtam, és megfordultam. Adtam neki egy puszit. - Na szia! - köszöntem el, és tovább mentem.

Mikor már elég távol voltam Krisztiántól, ugrálni kezdtem. Az utcán mindenki hülyének nézett. Ott nevetgéltem, és oda-vissza szökdeltem, míg neki nem mentem Bencének.

- Ó, bocsi! - kértem bocsánatot vidáman. - Te, egyébként neked sosincs dolgod? - kérdeztem, és a csípőmre tettem az egyik kezem.

- Semmi baj, és nem, most nincs semmi dolgom. - mondta. - Van kedved valamit csinálni? - kérdezte.

- Hát, szükségem lenne pár göncre! - mondtam nevetve.

- Jó, nekem is! Menjünk! - mondta ő is nevetve.

Beszélgettünk. Jókat hülyéskedtünk. Ekkor jött szembe velünk Krisztián. Ó, ne! Huhh...

- Sziasztok! - köszönt ide nekünk.

- Szia! - köszöntem vissza.

- Ó, szóval ez volt az a fontos dolog! - mondta kissé furcsállóan, kissé csalódottan.

- Aha. - mondtam gyorsan.

- Van kedved velünk jönni? - kérdezte Bence.

- Nem. - suttogtam Bencének.

- Aha. - mondta vidáman Krisztián.

- Ó, szuper! - mondtam tetetett  ujjongással.

Bence belém karolt, Krisztián a másik oldalamon jött.Végül is jót hülyéskedtünk így együtt. Jól éreztem magam, bár elég kényelmetlen volt így menni a srácokkal. Minden üzletbe behúztak, hogy nézelődjünk. Na jó, most direkt húzzák az időt??

Rábeszéltek, hogy próbáljam fel az összes ruhát, amit odaadnak nekem. Na majdnem az összes ruhát rám aggatták. Huhh... Aztán én meg rábeszéltem Krisztiánt, hogy próbálja fel azokat a ruhákat, amiket adok neki. Én is egy csomó ruhával fárasztottam. Visszakapta. Mivel az ő ötlete volt, hogy én mindegyiket próbáljam fel.

- Bűnhődj! - mondtam nevetve.

Ő is csak nevetett.

Ezek vettek nekem egy bikinit, és azt mondták, hogy csak akkor vehetem fel, ha velük megyek strandra.

- De minek nekem bikini? - kérdeztem.

Egyikőjük sem válaszolt.

- Szuper, a semmiért vásároltok nekem? Nem leszek képes visszafizetni ennek az árát! - mondtam nevetve.

- Nem kell! Ez csak egy ajándék! - mondta Bence. - SP barátnőjének jól kell kinéznie! - mondta nevetve.

Egyszerre vágtuk karon Bencét Krisztiánnal. Fájhatott neki, mert mindketten erőből ütöttük.

- Jól van, na! Csak ne üssetek! - mondta.

- Neked még jár egy tőlem! - mondtam. - Egyrészt, mert azt mondtad, hogy jól kell kinéznem. Most nem nézek ki jól, Bence? - szűrtem ki a fogaim közül. Megint megütöttem a karját. - Meg ne szólalj még egyszer! -  mondtam fenyegetően.

Magyarország???

2010. ápr. 23. 15:11 - írta AnonimGirll

- Nem érdekes... Itt maradnak! - mondta a botos férfi. Már felismertem a hangját.

 

Már két hónapja voltunk itt. Én mindig megvédtem Lily-t, és megtudtam, hogy tizennégy éves. Mindent együtt csináltunk. Együtt dolgoztunk, mivel ezt kellett tennünk.

Ma este kimentem sétálni egyedül. Nyugodtan sétálgattam. Megtaláltam azt a kunyhót, ahová a cuccainkat rejtették. Bementem, próbáltam valamit ellopni. Tök sötét volt, az orromig nem láttam. Hirtelen valaki felkapcsolta a villanyt mögöttem.

Megrémültem, de nem mozdultam meg. Lassan hátranéztem, és megláttam Nick-et. Sóhajtottam.

- Ne ijesztgess! - mondtam mosolyogva. Furcsa volt a tekintete. Rossz előérzetem volt.

Közelebb jött.

- Miért járkálsz egyedül ilyen későn? - kérdezte ártatlanul, és egyre közelebb jött. Én fokozatosan hátráltam, míg a falnak nem mentem.

Féltem. A tekintete... Nem tudtam mit akar tőlem.

- Mit akarsz tőlem? - kérdeztem, mire már olyan közel volt, hogy kényelmetlen lett.

- Kitalálod te azt! Erőltesd meg azt a kis agyadat, Leila! - mondta mosolyogva. - Emlékszel, hogy mondtam, hogy miért küldtek ide?

A torkomban dobogott a szívem. Ugyanis eszembe jutott, hogy miért is került ide. Megerőszakolta a kishúgát, ezért küldték el a szülei. Értettem mire gondol. Nem mertem megszólalni. Szaladni szerettem volna, de elállta az utam. Ezért inkább meg sem mozdultam.

- Mi a baj, húgi? - kérdezte.

Könnyeim folyni kezdtek.

- Engedj el, kérlek! - mondtam remegő hanggal.

- Miért tennék ilyet? - kérdezte, és közelebb hajolt hozzám.

Lehunytam a szemem, és összegyűjtöttem az erőm.

- Segítség! - kiáltottam. - Segítsenek!

Nick befogta a számat.

- Ssss! - csitított. - Ugye nem akarod, hogy megtudják, hogy itt jártál?

Keresett valamit, amivel  befoghatta a számat. Végül bekötötte egy ronggyal.

Elkezdett vetkőzni. Én próbáltam kiszabadulni, de a falnál tartott...

 

Felállt, engem meztelenül otthagyott a földön. Én magamhoz húztam a ruháimat. Kiment, és becsukta az ajtót. Én hangosan zokogtam, és próbáltam felállni a fájdalom  ellenére. Nem tudtam megszólalni. Mindenem iszonyatosan fájt, még felállni is nagyon nehezen sikerült.

Kerestem egy törölközőt, és magam köré csavartam. Kimentem a közös tusolóhoz, és bementem az egyik tusrózsa alá. Ledobtam a törölközőt, és megengedtem a vizet. Jéghideg volt.

Valaki bejött. Elzártam a csapot, magam köré csavartam a törölközőt. Csendben vártam, hogy az a valaki elmenjen. Zokogni kezdtem, mert azt hittem Nick az. A falnak dőltem, és lecsúsztam a csempére. Erre bejött egy lány. A sötétben még épp láttam alakját, de amint közelebb jött megláttam arcát.

Lily odajött hozzám, és leguggolt elém.

- Mi a baj? - kérdezte.

Nem bírtam válaszolni, csak zokogtam tovább.

- Nick... - nyögtem ki halkan.

- Mi van Nick-el? - kérdezte.

- Meg... - mondtam, és zokogtam tovább.

- Mi? - kérdezte. - Nekem elmondhatod!

- Megerőszakolt! - mondtam sírva. Átölelt, és csitítani próbált.

Egész este ott ültünk, ő próbált megnyugtatni. Mikor elaludt, akkor én még mindig ébren voltam, és néztem magam elé. A fájdalom fokozatosan enyhült, de ez a lelkemben is maradandó károsulást okozott.

Minél hamarabb el kell innen mennem. Elmenni innen... Milyen távol az az idő, de én nem tudok várni. Most kell elmennem. Ilyenkor egy őr sincs ébren. Mindent itt hagyni, és elmenni innen.

Keltegetni kezdtem Lily-t.

- Lily, el kell mennünk! - suttogtam halkan.

Felnézett rám.

- Mi van? - kérdezte.

Felálltam.

- Gyere, amíg lehet! - mondtam.

Erre is járt hajó, ami embereket hozott ide. Most kell felszállnunk, ilyenkor szokott indulni, amikor mindenki alszik. Tudom, egyszer megfigyeltem.

Felkelt.

Szaladtunk a hajó felé. A homokban lábnyomunk megmaradt. A hajó már elindult, de még épp feltudtunk rá szállni. A vízben szaladtunk, és felhúztuk magunkat a hajóra. Elbújtunk, hogy ne vegyenek észre.

Reggel már a hajó meg is állt. Mi kiszálltunk a kikötőben. Kerestünk egy taxit.

- Elvinne minket Magyarországra? - kérdezte a taxist Lily.

Magyarország? Az meg hol van??

- Hát nem is tudom...! - mondta a férfi.

- A szüleim kifizetik. Adjon egy telefonszámot, és majd keressük, ha már otthon leszünk! - mondta Lily.

- Á, hagyjad, elviszlek titeket ingyen! - mondta mosolyogva a férfi.

- Köszönjük! - mondta Lily, és hátradőlt.

Rámosolyogtam.

- Hol vagyunk? - kérdeztem suttogva.

- Pontosan nem tudom! - suttogta.

- És hova is vigyem önöket? - kérdezte a taxis.

- Budapestre! - vágta rá Lily.

Valami rémlett. Ja igen. Egyszer elmentünk Budapestre nyaralni.

Mindketten ablak mellett ültünk. Én kinéztem, és néztem a tájat. Soha nem jártam még itt. Elaludtam.

 

- Leila! Ébredj! - mondta Lily.

Felnéztem.

- Itt vagyunk! - mondta a sofőr.

- Nagyon hálásak vagyunk ezért! - mondta Lily, és kiráncingált a kocsiból.

Én kómásan álltam Lily mellett.

- Helló, Magyarország! - mondta Lily mosolyogva. Körülnézett. - Á, tudom is merre kell menni!

Megragadta a kezem, és húzni kezdett maga után. Sokat gyalogoltunk, végül kikötöttünk egy kisebb ház előtt.

- Isten hozott itthon! - mondta mosolyogva.

Odasétáltunk az ajtóhoz, és csöngettem.

Nem telt bele fél perc, máris nyitották az ajtót.

- Lily! - kiáltott fel anyukája, és magához ölelte. - (magyarul)Annyira sajnálom, hogy elküldtelek! -  mondta. Na jó, ezt most nem értem. Így beszélnek a magyarok? Egy mukkot sem értek belőle.

- Semmi baj! - mondta Lily ő is magyarul.

- Ööö, valaki elmondaná, miről beszéltek? - kérdeztem suttogva Lily-t.

- Ja, anyu azt mondta nekem, hogy sajnálja, hogy elküldött. - mondta. - Én megbocsátottam neki! Majd téged is megtanítunk magyarul, ha szeretnéd! - mondta.

Az anyukájához fordult.

- (magyarul) Itt lakhat? Megmentett engem! És olyan mintha a tesóm lenne! - mondta kérlelőn.

- (magyarul) Maradhat! Persze! - mondta anyukája boldogan, mosolyogva.

- Gyere csak be! - mondta Lily.

Bementem.  Most mi lesz?

 

 

Lily

2010. ápr. 21. 16:09 - írta AnonimGirll

A busz már messze járt. Ekkor valaki felsikoltott. Körülnéztem, és füstöt vettem észre. Odamentem, hogy tudjam mi baj van. Elálmosodtam. Próbáltam menekülni, de a buszt már elborította az altatógáz.

Elsötétült minden. Nem éreztem semmit.

 

Kinyitottam a szemem. Egy hideg helyen találtam magam, egy cölöphöz kötözve. Körülnéztem, és észrevettem még nyolc embert, akik hasonló helyzetben ültek. Tőlem egy méterre, egy megszeppent, fekete hajú, szép arcú, hasonló korú lányt fedeztem fel.

Előttem állt egy férfi, nem lehetett több huszonötnél.

- Hol vagyunk? - kérdeztem.

- A táborban! - válaszolta gúnyos mosollyal az arcán.

- Engedjenek el! - mondtam, és a férfi cipőjére köptem.

Ő lenézett a cipőjére. Felnézett a szemembe.

- Arra várhatsz, kislány! - mondta, és leguggolt. Egy óriási pofont kaptam.

Csöndben maradtam, és körülnéztem. Körülöttünk hasonló korú fiatalok álltak. Fehér pólóban.

Egy harmincas éveiben járó férfi jelent meg előttünk. Egy fehér bot volt a kezében.

- Üdvözlünk titeket a táborunkban! - kezdte.

- Üdvözlet, heh! - mondta az egyik srác flegmán.

Odament az előttem guggoló férfi a sráchoz.

- Ne! - mondta az idősebb férfi, akinek a bot volt a kezében. - Szóval, ez a tábor arra használ, hogy megbánjátok bűneiteket, megjavuljatok! - mondta.

Felnéztem az égre. Sötét felhők úsztak az égen felettünk. Egy tengerparton voltunk.

- Első próbátok, kint kell maradnotok, túl kell élnetek az éjszakát. - mondta, és megfordult.

- Ezt meg hogy érti? - kérdezte az egyik lány suttogva.

Mindenki elment, csak mi maradtunk. Én próbáltam szabadulni, kioldani a kötelet. Nem sikerült, ezért próbáltam segítséget kérni.

- Szia! - köszöntem, amikor már a többiek teljesen eltűntek.

- Szia! - köszönt nekem oda a srác. Eddig nem láttam az arcát, de most felém pillantott. Mosolyogva nézett végig rajtam.

- Én Leila Jones vagyok! Téged,hogy hívnak? - kérdeztem.

- Nick Right! - mondta mosollyal az arcán.

Gyönyörű világosbarna haja volt, és az arca hasonlított Justin-éra. Szép barna szemei voltak.

- Tudsz segíteni? - kérdeztem.

- Sajnos nem! - mondta megbánóan.

Eleredt az eső.

- Ez nem igaz! - mondtam hangosan. Kevés ruha volt rajtam, ezért nagyon fáztam. A ruhám azonnal átázott.

Próbáltam elaludni, de nem ment. Az eső esett, a szél fújt. A hideg szél arcomra fújta a jeges esőcseppeket. Mindenki fázott és fáradt volt. A tenger felől óriási hullámok jöttek felénk. Én próbáltam felállni, hogy ne fulladjak meg. Sikerült felhúznom a kötelet, így kaptam levegőt.

- Jól vagytok? -kérdeztem aggódva a többiektől, mikor a víz visszahúzódott.

- Igen! - köhögte a fekete hajú lány.

A többiek is jelezték, még élnek.

- És te? - kérdezte tőlem Nick.

- Igen, csak fázok. - válaszoltam. A fogaim egymáshoz koccantak.

Fáztam, és a kötél is szorított. A jéghideg hullámok a fejem fölé csaptak. Próbáltam kioldozni a kötelet hideg ujjaimmal. Fájt ha megmozdítottam őket, de muszáj volt.

Sikeresen kioldoztam, és ekkor odamentem a többiekhez. Először a fekete hajú lányhoz, aki félig ájultan ült a cölöpnek dőlve. Kioldoztam a kötelét, és ébreszgettem.

- Figyelj rám! - mondtam. - Kiviszlek innen!

Sietnem kellett. Kioldoztam Nick-et is.

- Oldozd ki a többieket, és vidd el őket! Én hazaviszem a lányt! - mondtam, és visszamentem a lányért.

Felállítottam. Egyóriási hullám jött. Én a hullámra néztem, utána a lányra. Még mindig nem volt teljesen magánál. A lány fölé hajoltam, hogy fékezzem a vizet, és legalább ő túlélje ezt.

- Megvédelek, és elviszlek innen! - mondtam, de közben a hullám lecsapott rám.

A víz egy pillanatra felkapott, és utána a mélybe húzott. Nem nyitottam ki a szemem, így is csípte a sós víz. Már alig voltam magamnál. A levegőm elfogyott, éreztem, ahogyan a víz a tüdőmbe áramlik. Szörnyű érzés volt.

Próbáltam feljutni a víz felszínére, de nem volt hozzá elég erőm. Kapálództam hátha meglát valaki. Próbáltam feltolni a lányt, hogy kapjon levegőt. Hirtelen sípolni kezdett a fülem. Ez halkulni kezdett, nem éreztem a hideget, kellemes melegben úsztam a felhők között.

 

Jéghideg ajkak simultak az ajkaimra. Fél perc múlva köhögni kezdtem. A sós víz nagyon marta a torkom, köhögni aztán meg végképp szörnyű volt. Azt hittem helyben meghalok, annyira fájt. A szemem is fájt, bár ezt nem tudom miért.

Kinyitottam a szemeimet, és megláttam Nick-et. Felettem volt. Fölém hajolt, hogy megvédjen az esőtől. Épp életem megmentésén ügyködött, próbált felmelegíteni. Óvatosan átkarolt, melegítve engem. Átöleltem számomra meleg testét. Önző módon használtam ki ezt a srácot, minden lehetséges módon magamat próbáltam menteni. Vagy ez ilyenkor teljesen normális?

- Jól vagy? - kérdezte suttogva.

- Igen. - válaszoltam halkan. - És a lány? - kérdeztem idegesen, és próbáltam feltolni magam merev, jéghideg kezeimmel, aminek nagy részét nem is éreztem.

- Jól van! - mondta. - Ott fekszik! - mondta, és balra mutatott.

Én a hátamon feküdtem. Balra néztem, és láttam, hogy eszméletlenül fekszik a hátán, és az eső hideg testét veri. Tudom, bunkóság volt, de lelöktem magamról Nick-et, és odaszaladtam a lányhoz.

Ajka kék volt. Megfogtam a kezeit. Melegebb volt, mint az enyém. Fölé hajoltam, próbáltam védni az eső elől. Nem is értem miért ilyen fontos számomra ez a lány. Ösztönösen intézkedtem, bevetettem az elsősegélynyújtásomat.

Sikerült! A lány köhögni kezdett, utána kinyitotta a szemét.

Én mosolyogva üdvözöltem.

- Üdv újra itt! - mondtam szélesen mosolyogva.

- Helló! - válaszolta mosolyogva.

- Tényleg, hogy hívnak? - kérdeztem.

- Lily Boss! Téged? - kérdezte.

- Leila Jones! - válaszoltam halkan nevetve. - Hol vannak a többiek? - kérdezte Nick felé nézve.

- Már elmentek! - mondta.

- Oké, mi mikor indulunk? - kérdeztem.

- Nincs több csónak! - mondta.

- Mi? - kérdeztem mosolyogva. - Ne ugrass, nem vagyok olyan hangulatomban! Mikor indulunk?

- Nincs több csónak! - ismételte. Ránéztem. Nincs több?? Itt ragadtunk? Ne!

Felültem.

- Most hogy megyünk el innen? - kérdeztem.

Kezdett világosodni. Az első napsugár az arcomat találta el. A nap halvány fénye bevilágította a partot. Az eső továbbra is zuhogott, nem hagyta abba. Egymás mellé ültünk, és próbáltuk felmelegíteni magunkat. Vagyis ők engem, mivel én voltam a leghidegebb, én áztam meg a legjobban.

Elaludtunk.

 

Másnap reggel jöttek értünk a többiek. Meglátták, hogy kioldozva fekszünk a földön. Bevonszoltak egy melegebb helyre. Mindenhol homok volt, és mi persze még mindig vizesek voltunk. Lelöktek minket a homokba.

- Hogy szabadultatok ki? - kérdezte egy férfi.

Az arcomra tapadt a száraz homok.

- Kioldoztam a kötelet. - mondtam, és próbáltam feltolni magamat.

Hason feküdtem, ruháim csurom vizesek, és homokosak. Feltoltam magam egy kicsit, de egy nehéz bakancs nehezedett hátamra, a földön tartott. A férfi megragadta a hajam, és felhúzta az arcom. A fejem újra a homokba lökte.

Folytak a könnyeim, mert nagyon fájt a fejem. De tűrtem, szótlanul hagytam, hogy a könnyek kicsorduljanak szememből.

Lehunytam a szemem, és próbáltam a hangokra figyelni. Most mi lesz?

Na most mi van???

2010. ápr. 20. 16:22 - írta AnonimGirll

Ültem a kocsiban, a fülemben a fülhallgató. Az mp3 lejátszóm a kezemben. Gyorsan váltogattam a számokat, mire találtam egyet, ami a hangulatomhoz illett. Kinéztem az ablakon, és bámultam a mellettünk elrohanó fákat. A családom össze-vissza fecsegett, aminek a felét nem értettem. Nem is figyeltem oda, inkább a zenére koncentráltam. Épp előzött egy fekete kocsi. Próbáltam belesni. Nem láttam sok mindent. Aztán felhagytam szemem erőltetésével. Felhúztam a fejemre a kapucnit, és becsuktam a szemeimet. Jó idő volt, ment a légkondi. Egyébként már megsültünk volna. Ha leengedtük volna az ablakot, nem hideg jött volna be, hanem a negyven fokos hőség fojtogató melege. Ezért inkább használtuk a légkondit. Próbáltam gondolkozni, de nagyon nehezen ment. Lejjebb vettem a hangerőt, hogy kiszűrhessek valamit abból, amin a szüleim kb. fél órája beszélnek. Persze tudom, hogy nem hozzám szóltak, de azért tudni akartam az aktuális témát.

-Inkább tábor... Talán akkor kicsit megjavulna. - mondta anyu.

Na jó, most mi van?? Biztos húgomat akarják táborba küldeni, bár nem értem miért... Na mindegy, annyira nem is érdekel.

- Jó, akkor tábor! - helyeselt apu. - Mikor lesz?

- Én már kinéztem párat. - szólalt meg anyu. - Hétfőn lesz egy. Fél éves.

De jó, fél évre megszabadulok Jennától. Már néha tényleg az agyamra megy. És persze most vasárnap van!

- Szerinted mit fog ehhez szólni Leila? - kérdezte anyu.

- Jó, menjen csak! - mondtam, és kinyitottam a szemem.

Furcsán néztek rám. Apu visszanézett az útra.

- Te mész, Leila! - mondta apu.

Teljesen ledöbbentem.

- Most mi van? - kérdeztem.

- Te mész táborba! - mondta anyu.

- A-a. - mondtam, és hevesen ráztam a fejem. Közben a fülhallgatók kiestek belőle.

- Én nem megyek sehova! - mondtam.

Jenna, aki mellettem ült, nagy vigyorral a képén kezdett dúdolni.

- Ez a te ötleted volt? - kérdeztem ráförmedve, a még tizenhárom éves kishúgomra.

- Nem! - mondta anya. - Ez az enyém volt!

- Mi? - kérdeztem, és odafordítottam a fejem anyu felé.

- Rosszak a jegyeid, és ez már középiskola, Leila! Itt nem lehet azt megtenni, hogy lógsz, nem tanulsz, és köpsz arra mit mondok! - mondta majdnem kiabálva.

Visszahúztam a fejemre a kapucnit, ami időközben a döbbenettől leesett a fejemről. Beletettem a fülhallgatókat a fülembe, és olyan hangosra vettem, hogy másra még véletlenül se gondoljak. Odanéztem ahol Jennát sejtettem. Helyet cserélt még kisebb húgommal, Anabelle-el... Anabelle felnézett rám, és átölelte a csípőmet. Vagyis félig, mivel nem érte át. Ötéves húgomat az ölembe vettem, és átöleltem. Úgy látszik ő az egyetlen, aki még szeret. Egy puszit adtam a fejére. Tíz év volt köztünk, de mégis vele jöttem ki a legjobban a családból. Én most fejeztem be az elsőt. Újra járom az elsőt, megbuktam. Nem az én hibám volt, hogy az a tanár pikkel rám. És persze, hogy vele van a legtöbb óránk. Megbuktatott fizikából, matekból, kémiából...Soroljam?

Már egy órája utaztunk, mikor apu leállt. Hazaértünk. Közben kishúgom bealudt. :)) Elkezdtem óvatosan keltegetni. Hát nem kelt fel. Felvettem a karjaimba, és bevittem a házba. Beraktam az ágyába, utána bementem az én szobámba, és magamra zártam az ajtót. Szerencsére innen senki másnak nem volt kulcsa ehhez a szobához rajtam kívül. Leültem a gépemhez, és megnéztem az e-mail-jeimet. Nem kaptam senkitől. Mi az, már senki sem szeret??

Befeküdtem az ágyamba, és bámultam a plafont. Elővettem az én rokkant Nokiámat, és küldtem egy rövid SMS-t legeslegjobb barátnőmnek, Becka-nak. Fél évvel idősebb nálam az én édes, kedves legjobb barátnőm. Oviba, általánosba is együtt jártunk. Most is az osztálytársam.

Szija!Elakarnak küldeni táborba!Segíts!

Írtam gyorsan, és elküldtem. Fél perc múlva megérkezett a válasz.

Szija,Lei! Mit tegyek?

Elkezdtünk sms-ezni.

Bármit! Segíts, és győzd meg anyuékat, hogy ne küldjenek el! Lécci!!!

Visszaírt. Lassan olvastam azt a pár szót amit írt:

Mindjárt ott vagyok!

És én vártam. Szerencsére csak egy utcával arrébb lakott innen.  Csak pár perc telt el, mire ideért, és bekopogott az ablakomon.

- Nyitva van! - mondtam.

Odasétált az ajtóhoz, és gyorsan beszaladt. Odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Beengedtem őt, utána újra bezártam.

- Úgysem engednek a véleményükből! - biztatott szomorúan barátnőm.

- Beszéltél velük? - kérdeztem.

- Igen, telefonon. Mész! - mondta, és felnézett a szemembe.

Könnyek gyűltek a szemembe, és átöleltem Becka-t. Eddig max. két napot töltöttem nélküle. Most azonnal a mély vízbe dobtak, és fél évig kell távol maradnom hűséges barátnőmtől, aki mindig segített és mindig szeretett.

- Ne.sírj! - mondta ő is könnyes szemmel.

Próbáltam abbahagyni a bőgést, és felnézni a szemébe. Ez volt életem legnehezebb feladata, mivel nem volt erőm felnézni, és mellesleg nem is láttam semmit, csak valami homályos, elmosódott foltot.

Elengedtük egymást.

- Szia, Lei! - köszönt el.

- Szia, Becka! - köszöntem el.

Egymás mellett ültünk, és vártunk valamire. Ekkor eszembe jutott, bezártam az ajtót. A fejemhez kaptam, és gyorsan odaszaladtam az ajtóhoz. Kinyitottam, és kiengedtem barátnőmet, akit utoljára látok ezen a nyáron.

Háromszor fordítottam meg a kulcsot.a zárban. A fülembe raktam a fülhallgatókat, és elkezdtem hallgatni kedvenc számomat.

Kikapcsoltam a zenét, és a telefonommal a kezemben lehunytam a szemem. Nagy hiba volt, hisz azonnal elnyomott az álom.

 

Felkeltem. Kopogtak az ajtómon.

- Kicsim, két óra múlva indulnod kell! - mondta.

- Kicsim. - morogtam halkan, és álmosan.

Felkeltem, és elkezdtem pakolni. Elraktam minden fontos dolgot. Telefon, ruhák, mp3...Másfél óra múlva készen álltam. Felkaptam a hátamra a kisebb táskát, a bőröndöt pedig magam után húztam.

Mindannyian elbúcsúztak tőlem, mégis Anabelle-é hatott rám legjobban.

- Legyél jó! - mondta édesen. - Szeretlek, Leila! - mondta.

Ezt mindannyian mondták, de tudtam, hogy csak Anabelle gondolja komolyan. Hogy lehetnek ilyenek a saját gyerekükkel? A testvérükkel? Kikísértek a buszhoz, és megvárták míg elmegyek. Biztosan azért, hogy tudják, végleg megszabadultak tőlem. Csak Anabelle integetett, a többiek komoran néztek utánam.Én is visszaintegettem Anabelle-nek.