Visszaemlékezés

2010. aug. 16. 21:44 - írta AnonimGirll

Ajánlok egy nagyon szép számot:

http://www.youtube.com/watch?v=bGzHl0u9EsI

 

... és ekkor jött Justin. És ekkor éreztem újra, hogy élek, hogy van értelme ennek a borzasztó világnak.

Megálltam.

Szorosan összeszorítottam a szemeimet. Éreztem, hogy könnyekben török ki.

Elhúzódtam, majd felálltam, és kezeimbe vettem a kikészített ruhákat.

- Megyek fürödni! - hadartam, majd kiviharzottam a szobából.

Bementem a fürdőszobába, leraktam a cuccaimat a mosógépre, és bemásztam a tus alá. Megengedtem a forró vizet, és csak álltam ott, míg hajamat el nem áztatta a víz. A hajamból a víz végigfolyt testemen, szinte égetett.

De nem bántam. A könnyeim hűtötték arcomat, más nem volt fontos. A sós könnyek ajkaimra folytak, majd éreztem azt a sós ízt.

Letöröltem a könnyeket, majd a hideg vizet kicsit megengedtem, így langyosabb víz folyt a tusrózsából.

Mit csinálok én? - kérdeztem kétségbeesetten magamtól. Miért bánkódok a múlt miatt, miért szaggatom fel én a bevarrt sebeket? Miért teszem ezt saját magammal?

Nekidöntöttem a hátamat az üvegnek, majd lecsúsztam a földre.

Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy az érzés marcangolja a szívemet. Eszembe jutottak a gyönyörű percek, órák... Azok, amikor Krisztián...

Amint gondolatban kiejtettem nevét könnyeim megtöbbszöröződtek.

Azok, amikor Krisztián és én együtt voltunk. Minden egyes pillanatra emlékszek. Minden egyes érintésére. Minden szavára. Minden szívdobbanására, minden lélegzetvételére, minden kis apró részletre.

Mindenre. Minden egyes könnycseppre amit ejtettem emiatt. Minden átsírt éjszakára, aminek ő volt az oka.

Minden mosolyra, nevetésre... Csókra. Együtt töltött estékre. Álmokra, amikben ő volt a főszereplő. Reggelekre, mik vele kezdődtek.

Minden perc szenvedésre... És a napra, mikor összezúzta szívemet.

De miért? Miért tette ezt velem? Miért kellettem ehhez én? Ha ő mást szeretett? Ha ő nem az volt akinek mutatta magát...?

A könnyek csak záporoztak szememből. Úgy folytak le arcomon, mint a vízcseppek. Nem tudtam megkülönböztetni őket. Összefolytak, és egyként folytak le arcomról.

Sose voltam még ennyire magam alatt.

Gyorsan megmostam a hajam, bár ehhez se erőm, se kedvem nem volt, majd kimásztam.

Megtörölköztem, felöltöztem, és visszamentem a szobába sírni.

Beértem, és megláttam Jus kérdő tekintetét. Láttam, hogy azt kérdezi: Miért mentél el?

- Fürödtem... - mondtam, majd odamentem az ágyhoz.

Ledőltem az ágyra, és átöleltem a térdeimet.

- Valami gond van? - kérdezte.

- Nem, semmi. - válaszoltam monotonon, majd belesüppedtem a kellemes öntudatlanságba.

Nem aludtam, nem, csak kikapcsoltam. Megszüntettem a külvilágot magam körül.

Biztos voltam benne: senki nem volt képes ennyire szenvedni, mint én most. Arcomat térdembe rejtettem, azért mégsem akartam, hogy Justin lássa, hogy sírok. De most tök mindegy volt, hogy látja, vagy sem, mivel elkezdtem zokogni.

Reméltem, hogy valami majd megszünteti a fájdalmat.

Ez jobban fáj, mintha leszakították volna egy végtagomat... Itt a szívem marcangolták... Itt a szívem szaggatták több millió kis cafatra, amiket már nem lehet összerakni.

Valami puhát és meleget éreztem a homlokomon. És kezdtem hallani a hangokat is.

- Leila, drágám! Nincs semmi baj! Mi történt? Nyugalom, itt vagyok! - hallottam a nyugtató szavakat, amik kétségkívül Justintól származtak.

Szaggatottan felsóhajtottam. Visszatértem a valóságba.

- Semmi... baj... - szipogtam, miközben próbáltam abbahagyni a zokogást.

Átöleltem a nyakát, és arcomat is nyakába rejtettem.

Zokogásom csillapult.

- Csak fáj... - nyögtem ki halkan.

- Mi, édesem? - kérdezte aggódva.

Megfogtam az egyik kezét, és mellkasomra simítottam.

- Mi? - kérdezte kétségbeesve, sürgetve.

- A szívem. - nyögtem ki könnyesen.

- Ezt hogy érted? - kérdezte.

Próbáltam összeszedni a gondolataimat, és egy normális mondatba önteni.

- Fájnak az emlékek régről. - böktem ki végül.

- Jaj, ne ijesztgess! - nyugodott meg, hogy nincs komolyabb baj.

- Sajnálom. - szégyelltem el magam.

Erősen ölelt át.

- Azt hittem valami nagy baj van! - mondta.

Az is van. Csak te úgysem értenéd... - gondoltam.

Próbáltam azokra az időkre gondolni, amik jók voltak. Az első együtt létem Justinnal.

Felnevettem. Olyan távolinak tűnik, és olyan nevetséges... Mit összebénáztunk ott...

- Mit nevetsz? - mosolygott. Talán örült annak, hogy nevetek.

- Rajtunk. Először amikor együtt voltunk - így visszatekintve - olyan bénák voltunk. - nevettem.

- Igen. - nevetett. - De most már profik vagyunk!

Elnevettem magam. Ez annyira jól esett. Így nevetni... Pár perce lehetetlennek tartottam.

Erősen szorítottam, és arcomat visszarejtettem nyakába.

Megnyugtatott közelsége. Illata kezdett kábítani, hangja elálmosított, miközben halkan dúdolt egy gyönyörű dalt.

Lehunytam a szemem, és lassabban vettem a levegőt.

Éreztem, hogy lassan elalszok. Jó volt itt ülni az ölében, és hallgatni andalító hangját.

 

Arra ébredtem, hogy a kocsi halkan felzúg, de én még mindig azokban a meleg karokban vagyok. Elindultunk.

Mocorogni kezdtem, majd felnéztem.

- Hol vagyok? - kérdeztem álmos hangon.

Elmosolyodott.

- Megyünk a fellépésre. - mosolygott.

A vállára hajtottam a fejem, majd próbáltam elaludni. Csak hallgattam a kocsi halk zúgását, és Justin egyenletes szuszogását. Ez a két hang egyszerre ringatott édes, álomtalan álomba.

 

Arra ébredtem, hogy valaki a karjaiban tart, és megy velem. Szorosabban öleltem a vállát, és arcomat oda rejtettem. Hallottam a fényképezőgépek kattogását.

Egyszer csak letett egy puha kanapéra. A fejem az ölébe csúszott, karjaimmal átöleltem a derekát.

Hallottam ahogyan halkan felnevet.

Óvatosan lefejtette kezeimet derekáról, mire én erősebben fogtam.

- Mennem kell, édesem! - suttogta fülembe lágyan.

- Vigyél engem is! - mondtam, utána felásítottam.

Felültetett, majd megfogta a kezem, és húzott magával a színpad széle felé.

Nagyot néztem, mikor Jasmine Villegas állt a színpadon.

Gyönyörű volt. Elámultam. Aztán rájöttem, hogy mellette úgy festek, mint egy rongybaba.

Sóhajtottam, majd átöleltem Justint.

Feltolta az arcomat, és egy csókot lehelt rá.

Elengedtem, ő meg ment fel a színpadra.

Nem akartam elfogadni, hogy én szebb lehetek Jasmine-nél. Bármi vagyok, csak szebb nem. Már most kezdtem izgulni, és kérdések keringtek a fejemben.

Miért engem választana Justin, ha őt is választhatja?

Azt akartam, hogy bárcsak én lennék az egyetlen lány ezen a földön. Az egyetlen Justinnak...

Csak álltam ott gondolataimba merülve. Egy idő után másba merültem bele, méghozzá...